Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szezonnyitó újratöltve

Szezonnyitó újratöltve

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Az MTK otthonában indítja a Honvéd a 2020–2021-es bajnoki idényt

Hat nap alatt másodszor készülhet a 2020–2021-es szezon első mérkőzésére a Budapest Honvéd, hiszen csapatunk a PAFC otthonában kezdte volna a bajnokságot, de a riválisnál történt koronavírusos megbetegedés miatt elhalasztották a találkozót, így nekünk a második lesz az első, és az MTK elleni, 2. fordulóbeli találkozóval indítjuk az idényt.

„Szerettünk volna már a múlt héten is játszani, de úgy alakult, hogy számunkra végül most jön el a szezonnyitó – mondta Bódog Tamás, a Budapest Honvéd FC vezetőedzője. – Jó állapotban van a csapat, jól dolgoztak a srácok, ők is várják már az első mérkőzést. Láttuk az MTK-nak a Fradi elleni meccsét, agresszív, fiatal csapatról van szó, lelkesek, nézhető futballt játszanak és jobban teljesítettek, mint a Fradi, így megérdemelt volt a pontszerzésük, ezzel együtt bízom benne, hogy eredményesek leszünk pénteken. Az elhalasztott meccs azért volt bosszantó, mert még vasárnap reggel is úgy keltünk fel, hogy este pályára lépünk, úgy alakítottuk ki végig a programot, addig minden megfelelő mederben ment. Viszont most pár nappal később újra megkapjuk a lehetőséget az első meccsre, szeretnénk jól kezdeni a bajnokságot.”

Ahogy Bódog Tamás is említette, az MTK a Fradi elleni 1–1-es döntetlennel kezdte a szezont, s bár újonc csapatról van szó, a zöld-fehérek elleni játék is mutatta, erős együttes lesz a riválisunk, amely a Magyar Kupa-elődöntőben is nehéz feladat elé állította a mieinket.

„A Honvéd csapatának új vezetőedzője lett a nyár folyamán, így az általuk korábban játszott olasz foci stílus helyett mást játszanak, egy sokkal offenzívebb játékra álltak át – mondta az MTK-t vezető Michael Boris. – A keretükben nagyon sok jó képességű játékos található, így biztosan nagyon izgalmas mérkőzést fogunk játszani ellenük. A múlt vasárnapi mérkőzésük elmaradt, így a felkészülésünk picit nehezebb lett, mert ez lesz az első idei tétmérkőzése a csapatnak. Reméljük legalább olyan sokan kilátogatnak majd a pénteki mérkőzésre is, mint múlt héten.”

2021. 01. 01. 01:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések