Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Mérkőzések

Megjelenés: 2026. 11. 07. 20:02Olvasási idő: 2 perc

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

Fontos mérkőzés várt csapatunkra, amely az OTP Bank Liga 13. fordulójában tabellaszomszédjához, az MTK Budapesthez látogatott. A mieink a legutóbbi négy meccsükből kettőt is győzelemmel abszolváltak és mindössze egyet vesztettek el. Somogyi Ádám kivételével mindegyik játékosunk hadra fogható volt, Maurizio Jacobacci pedig a ’győztes csapaton ne változtass’ -elvet alkalmazva ezúttal ugyanazt a kezdőt küldte pályára, mint a múlt heti, Kisvárda elleni győztes mérkőzésen. Az MTK a héten menesztette vezetőedzőjét, Pinezits Mátét, helyén Kanta József vette át a stafétabotot, aki viszont alaposan belenyúlt csapatába: kimaradt egykori játékosunk, Kerezsi Zalán, továbbá Hinora, Mikolay, Zeljkovic, és a kapus, Varga Bence is. Nyers Ádám ugyanakkor a 7. fordulót követően először lehetett ott a kék-fehérek kezdőcsapatában.

Az első fél órában több esetben is rendkívül tetszetősen és nagy intenzitással futballozott csapatunk, aztán a 9. percben lényegében az első komolyabb lehetőségünkből eredményesek voltunk: Szamosi jobb oldali beadásáról még lemaradtak csatáraink középen, de a bal oldalon García gyűjtötte össze a labdát, majd középre tett labdája után Pekár tüzelt, Marí pedig klasszis módon beletéve a lábát – megszerezve ezzel első kispesti gólját – a kapuba sarkazott (0–1). A 29. percben – a középpályát domináló – Csontos szabadrúgása zúgott el a bal kapufa mellett. Egészen a 37. percig kellett várni az MTK első komolyabb gólszerzési lehetőségére, amikor a bal oldalon Kovács Patrik beadása után Varju Benedek maradt le centikkel a labdáról – Hadzikicnak így nem kellett közbeavatkoznia. A 40. percben kisszögletet végzett el csapatunk, minekután Csontos adott középre, Komáromi György pedig védhetetlenül a saját kapujába csúsztatott (0–2). A szünetben aztán a hét végére megbetegedő Csontost kényszerűségből és előre eltervezett módon a félidőben lecserélte vezetőedzőnk, jól futballozó középpályásunkat Reda Eddarraj váltotta. Az 53. minutumban Somogyi Tamás lövése kerülte el a kaput, ifjú középpályásunk nem sokat tévedett. Két perccel később veszélyes támadást vezetett az MTK, de az akció végén Nyers a kapuval szemben nem találta el a labdát, néhány momentummal később azonban amit Fortuna korábban odaadott, azt elvette: Varju beadását követően lényegében a semmiből szépített Komáromi révén a vendéglátó (1–2). Az 59. percben ismét Somogyi próbálkozhatott a kapuval szemben, és ekkor már nem is célzott pontatlanul, Fadgyas nagy bravúrral kiütötte a próbálkozását. A 73. percben Bognár adott nagy labdát Kerezsinek, aki estében a jobb kapufát találta el. Tíz perccel később a két csere hozta össze az MTK egyenlítő gólját: Klausz passzából Hinora egalizált (2–2). A hátralévő időben újabb gól már nem született, ami azt jelenti, hogy a kék-fehérek maradtak mögöttünk a tabellán, ugyanakkor komolyabb előnyre sem tettünk szert velük szemben. A válogatott szünetet követően legközelebb november 22-én lépünk pályára, mégpedig hazai pályán a Bozsik Arénában fogadjuk a Paksot.

OTP BANK LIGA, 13. FORDULÓ, 2026-27

MTK Budapest–KISPEST–HONVÉD FC 2–2 (0–2)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion 3741 néző. Vezette: Csonka Bence (Buzás Balázs, Máyer Gábor).

HONVÉD: Hadzikic – Szabó A., Baki, Boldor, P. García – Somogyi T., Pekár, Csontos (Eddarraj, – a szünetben), Szamosi (Zuigeber, 77.) – Marí (Kántor, 84.), Pinte (Pauljevic, 84.). Vezetőedző: Maurizio Jacobacci

MTK: Fadgyas – Varju, Armalas, Radic, Kovács P. – Kata, Szuhodovszki (Zeljkovic, – a szünetben) – Jurek, Bognár I. (Klausz, 79.), Komáromi (Hinora, 79.) – Nyers (Kerezsi, 63.). Megbízott vezetőedző: Kanta József

G: Komáromi (56.), Hinora (83.), illetve Marí (9.), Komáromi (7. – öngól).

2026. 11. 07. 20:02Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Pekár: Ez a mérkőzés mindenki számára nagyon fontos!

Pekár: Ez a mérkőzés mindenki számára nagyon fontos!

Az MTK Budapest elleni mérkőzést megelőzően középpályásunkkal, Pekár Istvánnal beszélgettünk.

2026. 11. 07. | Első csapat

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat