Az OTP Bank Liga 15. fordulójában régi riválisunk az Újpest otthonába látogatunk. Az lilák pályaválasztása mellett ez lesz a 108. összecsapás. 1917. május 13-án a Hungária úton — 2–1-es kispesti győzelemmel — találkozott először egymással a két együttes. A következő meccs helyszíne az Amerikai út volt, majd a Népsziget következett négy meccs erejéig. A Megyeri úti pálya 1923 óta adott otthon a párosításnak. Az ötvenes évektől a Népstadion is feliratkozott a helyszínek közé. 2004-től a Megyeri úti pálya Szusza Ferencről kapta a nevét, azóta két angyalföldi kitérő kivételével itt rendezik a rangadókat.
Szigeti győzelem
1920.06.20.: Újpesti TE–Kispesti AC 1–2
Az utolsó forduló előtt már eldőlt, hogy a Kispesti AC fennállása legnagyobb sikerét elérve a dobogó második helyén végzett a bajnokságban. Az újdonsült ezüstérmes azonban nem ült a babérjain, és a zárófordulóban is a győzelemre törekedett.
A népszigeti pályán sáros talajon feszült egymásnak a két együttes. A kispestiek szokásos lelkesedéssel futballoztak. Az első félidőben a jobb-, a másodikban a balszárny volt hatékonyabb.
A 21. percben Schaller szabadrúgásgólja révén szerzett vezetést az UTE. A 39. percben Boldog beadását Jeszmás fejelte az újpesti kapuba.
A második félidő nagy részében a piros-feketék voltak fölényben. A győztes gól a 68. percben Boldog szerezte, amikor Jeny beadását lőtte az UTE kapujába.
KAC: Varga P. – Saguly, Thury – Stallmach, Blasnik, Recse – Boldog, Kiszely, Jeszmás, Eisenhoffer, Jeny.
Újonc duplával győzött a KAC
1926.04.25., Újpesti TE — Kispesti AC 0–2
1926 tavaszán a Megyeri úton az utolsó amatőr UTE—KAC meccset játszották. Néhány hónappal később a labdarúgás szétvált amatőr és profi ágra, a következő szezonban már a profi Újpest FC és Kispest FC játszott a bajnoki pontokért. A kispesti gólfelelős Szabó sérülés miatt nem játszhatott, helyette egy újonc Zaviza Gyula lépett pályára.
A nagyiramú mérkőzésen a KAC ugyan kevesebbet támadott, mint az Újpest, de ellentámadásai sokkal veszélyesebbek voltak, mint a hazaiaké. Az újonc Zaviza két góljával a Kispest megérdemelten vitte haza mindkét pontot a rivális otthonából. A Nemzeti Sport így értékelte a kispestiek teljesítményét: „A KAC csapata igen jó benyomást keltett. A szép szál legények kitűnő fizikummal rendelkeztek, agilisak és önfeláldozók voltak. Okosan, nyugodtan kombináltak, nem ismertek elveszett labdát. A csapat minden része jól működött.”
KAC: Török – Saguly, Dudás - Raix, Hungler III, Budai – Blum, Zaviza, Fürstner, Krausz, Gulyás.
Negyvenezer néző, tíz gól
1955.06.11.: Bp. Dózsa–Bp. Honvéd 4–6
Negyvenezer néző előtt játszották a Bp. Dózsa–Bp. Honvéd-rangadót. Az 5. percben az újpestiek szereztek vezetést, Kiss II labdáját Szusza 14 méterről a bal sarokba gurította, 1–0. A 21. percben Zsámboki rossz lövése Szuszához került, aki közelről lőtt a hálóba, 2–0. A 27. percben Tóth nyolc méterről jobbal a felső lécet érintve védhetetlen gólt lő a bal felső sarokba, 3–0. A kispestiek a harmadik újpesti gól után tértek magukhoz és lendültek játékba. A 35. percben Puskás szép labdával szöktette Kocsist, aki a kifutó kapus mellett 10 méterről laposan lőtt a jobb sarokba, 3–1.
A szünet után fokozta lendületét a Honvéd. A 48. percben Czibor labdáját Puskás 12 méterről lőtte a bal sarokba, 3–2. Négy perccel később az egyenlítő gól is a Dózsa kapujában táncolt, az 52. percben Czibor csavart szögletből a bal felső sarokba, 3–3. Öt perccel később Machos labdáját Czibor nyolc méterről a bal sarokba gurított. 3–4.
A vezető gól után alábbhagyott a nagy kispesti nyomás, aminek az lett az eredménye, hogy a 61. percben Kiss II kiegyenlített, 4–4, de aztán újra a mieink találta be: a 70. percben Machos 10 méterről laposan a jobb sarokba lőtt, 4–5. A 73. percben született a meccs legszebb gólja, egy remek Honvéd-támadás végén Budai sarokkal tette a labdát Czibor elé, aki 16 méterről kapásból jobbal a jobb sarokba lőtt, 4–6. Faragó a 83. percben megsérült, Puskás állt be a helyére.
BHSE: Faragó – Rákóczi, Lóránt, Palicskó – Bozsik, Bányai – Budai II, Kocsis S., Machos, Puskás, Czibor. Edző: Kalmár Jenő
Idegenbeli statisztika:
107 mérkőzés
26 győzelem
20 döntetlen
61 vereség
138 lőtt gól
268 kapott gól
(Legutóbbi 2019 augusztusában nyertünk az Újpest vendégeként)
Góllövőlista
Honvéd
8: Puskás Ferenc, Kozma Mihály
6: Kocsis Sándor
4: Komora Imre, Nemes József
Újpest
16: Szusza Ferenc
14: Zsengellér Gyula
12: Bene Ferenc
Legek
Legtöbb gól egy meccsen: 10 – 9–1 (1933), 4–6 (1955)
Legnagyobb győzelem: 4–0 (1952.07.24)
Legnagyobb nézőszám: 90 000 (1956.09.09)





