Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nem ment

Nem ment

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

2–1-es vereséget szenvedett a Kisvárda ellen a Honvéd

Piros-fekete.

Ha ki kéne választani a tíz leggyakrabban használt kifejezést a honlapunkon, akkor bizonyára ez is rajta lenne a listán, ezúttal azonban mégis másként, várakozással telve írtuk le, amikor rögzítettük, milyen színösszeállításban lép pályára a Honvéd a Kisvárda ellenében: piros-feketében. Ami egyúttal azt jelentette, hogy a szezon harmadik mérkőzésén, két fehérben lejátszott találkozót követően végre felhúzhattuk az új hazai mezünket.


A tizenegy, piros-fekete kiválasztott között ott volt a csütörtöki Európa-liga-mérkőzésen „másfél gólt” szerző Boubacar Traoré, de a kezdőcsapatban kapott helyet Cipf Dominik is, azonban nem a fiatal kispesti támadókról szóltak az első percek, hanem a görög Tsoukalasról, aki már az ötödik percben megszerezte a vezetést a vendégeknek, akik az eddigi három látogatásuk alkalmával kétszer is győzni tudtak ellenünk.

Így aztán fokozattan bíztunk benne, hogy a Bozsik Stadionban aratott diadal, valamint a Hidegkuti, illetve az Illovszky Stadionban elszenvedett vereség után ezúttal az albérletünkben is legyőzzük a korábbi edzőnk, Supka Attila irányította kisvárdaiakat.


Nos, ehhez képest a találkozó sajnos úgy kezdődött, mintha csak az előző két „hazai” bajnokinkat játszanánk újra. A Kisvárda 17 perc után már kettő nullára vezetett, kétszer is a védelmünk mögé tudott kerülni, így finoman szólva is nehéz helyzetből kellett visszakapaszkodunk.


Bár láthatóan nem segített a csapatnak a két gyosran kapott gól, játékosaink igyekeztek tovább hajtani (több mint 70 perc volt még hátra, nem volt veszve még semmi!), rendezni a sorokat, és felállni a kezdeti pofonok után. Ebben aztán az első gólt szerző kisvárdai Tsoukalas is nyújtott némi segítséget, hiszen Zsótér Donát szögletét a saját kapujába juttatta, így máris megfeleztük a hátrányunkat.


Persze a folytatásban se volt könnyebb a helyzet, a kisvárdai ellentámadások továbbra is gólveszélyesek voltak, fél órát követően pedig Bódog Tamás cserélni kényszerült, Ivan Lovricot Djordje Kamber váltotta, majd az előbbi, ahogy lehuppant a kispadra, már szorította is a combjára a jeges tömlőt, míg a szünetben Hidi Patrik jelezte, hogy a combja nincs túl jó állapotban (csütörtökön 100 percet játszott egy hatalmas rúgást követően), így Thierry Gale szállt be, Gazdag Dániel pedig Hidi helyét foglalhatta el védekező középpályásként.

Sajnos azonban a (kényszerű) változtatások sem segítettek, továbbra is akadozott a játékunk, és – el kell ismernünk – inkább a Kisvárda állt közelebb a harmadik gól megszerzéséhez, mint mi az egyenlítéshez.

Jó volt hallani, hogy a Kispest-tábor egy pillanatra sem lankadt és végig hatalmas elánnal biztatta a csapatot, ebből a támogatásból lehet erőt meríteni azokban a nehéz pillanatokban, vagy éppen nehezebb időszakokban, mint amilyen a mostani.

Ez ugyanis tagadhatatlanul egy kemény szituáció: két vereséggel induló bajnoki szezon, vártnál gyengébb játék, meccshiánnyal küzdő játékosok, fél csapatra való sérült, s bár ez nem magyarázkodás – Bódog Tamás lenne az első, aki jelezné, hogy nem kíván semmilyen indok mögé bújni –, de azért leszögezhetjük, nem indul könnyen vezetőedzőnk kispesti korszaka.

„Nem néztünk ki jól” – jegyezte meg a szakvezető, viszont innen szép felállni, és ha meglesz, a kitartás, az odaadás (hiszen a képességekre nem lehet panasz), akkor újra úgy teljesíthet a csapat, hogy a Kispest-tábor a lefújás után is elismerését fejezze ki.

Hiszen van miért küzdeni, és ehhez nem is kell sokat mondani, csupán ennyit: piros-fekete!

2021. 01. 01. 01:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések