Bulgária ellen, idegenben kellett kiharcolnia a magyar válogatottnak a továbbjutást az Európa-bajnoki pótselejtezőn, Marco Rossi remekül felkészített együttese pedig fegyelmezett futballt bemutatva győzött Szófiában (3–1), a góljainkat Willi Orbán, Kalmár Zsolt és Nemanja Nikolics szerezték.
A találkozón a Honvéddal 2017-ben bajnoki címet szerző szövetségi kapitány három olyan labdarúgót küldött pályára, aki a Magyar Futball Akadémián nevelkedett: Holender Filip kezdőként 68 percet játszott, míg Botka Endre, valamint a jelenleg is Kispesten futballozó Gazdag Dániel a 82. percben szállt be. (Majd utóbbi a 88. percben sárga lapot kapott.)
Gazdag Dániel tavaly szeptemberben Montenegró ellen debütált a válogatottban, remek formában szereplő középpályásunk pedig Szófiában ünnepelhette a második válogatottságát. No meg a továbbjutást, ami azt jelenti, hogy amennyiben a magyar válogatott november 12-én a Puskás Arénában legyőzi Izlandot, akkor ott lesz a 2021-es Európa-bajnokságon, amelynek Magyarország az egyik házigazdája, s ahol a mieink két csoportmérkőzést is itthon játszhatnak.
(fotó: mlsz.hu)





