Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jöjjenek a pontok!

Jöjjenek a pontok!

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 02. 26. 14:43Olvasási idő: 2 perc

A hit és a helyezés miatt is fontos a felcsúti bajnoki

„Egyik napról a másikra nem fordulnak meg a dolgok, tenni, küzdeni kell a futball kegyeiért” – hangsúlyozta Horváth Ferenc, amikor debütálásakor, a Ferencváros ellen félidőről félidőre javuló teljesítménnyel szenvedett vereséget a Budapest Honvéd FC. (Majd utána Zalaegerszegen emberhátrányban is remekül küzdve búcsúzott a kupától.)

S bizony, ha már a Futballisten kegyeiről beszélünk, akkor nem mehetünk el amellett, hogy szombati riválisunk, a PAFC ellen mindkét szezonbeli bajnokikon a hajrában (a 90. és a 92. percben) jegyezte a győztes gólt a felcsúti együttes. Szóval kérdés, hogy vajon harmadszor végre felénk fordítja-e orcáját a foci Fortunája, nem elfeledkezve arról, hogy a szerencse azzal van, aki tesz érte, ahogyan a háromszoros olimpiai bajnoki vízilabda-kapitány, Kemény Dénes mondta, a „kapufa éle mindig igazságos, mert annak a lövése pattan be, aki a hétköznapokon többet tett a győzelemért” – mi pedig igenis teszünk a sikerért, remélve, hogy az akár már szombaton beköszön hozzánk.

„Ebben az ügyben nagyon jól haladunk, a kupában is mindent megtett a csapat, eltüntettük az emberhátrányt, szenvedéllyel futballoztunk, viszont még mindig nem kaptuk meg a sikert. De hiszek benne, hogy ha ezúttal is ebben a szellemben futballozunk és dolgozunk az edzéseken, akkor átfordulhatnak a dolgok! Ez pedig nemcsak a tabellán elfoglalt helyezésünk, hanem a hit miatt is fontos lenne. Persze az is igaz, hogy másfél hete dolgozunk csak együtt, az ember azonban türelmetlen, a csapat és én is szeretném, hogy most már legyen eredménye munkának, főleg mert érezzük, hogy jó úton járunk” – mondta Horváth Ferenc.

Szombati riválisunk remekül szerepel a téli-tavaszi szezonban, a felcsútiak idén még veretlenek a bajnokságban és sorozatban öt sikernél járnak, egyáltalán nem számíthatunk tehát könnyű meccsre a Pancho Arénában.

„Erős csapattal találkozunk a szombati bajnokin, nem véletlenül áll a PAFC a tabella második helyén, nekünk azonban nem szabad ezzel foglalkoznunk. Fel kell készülnünk a riválisból, és arra kell fókuszálnunk, hogy a saját játékunkat tökéletesítsük, legyen meg a csapatban a szenvedély, figyeljünk oda egymásra, és akkor eredményesek lehetünk” – tette hozzá Horváth Ferenc.

2021. 02. 26. 14:43Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések