November 4-én, szerdán, 15:30-tól Felcsúton, a PAFC otthonában vendégszerepel a Budapest Honvéd FC, az OTP Bank Liga 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A vendégszektorban (is) csak minden negyedik helyre lehetett belépőt váltani, a korlátozott számú jegyek pedig már el is fogytak.
Egyúttal felhívjuk drukkereink figyelmét, hogy a hazai szektorokba érvényes belépő felmutatása esetén sem engednek be Honvéd-szimpatizánsokat a biztonsági szolgálat munkatársai!
Kérjük szurkolóinkat, hogy a járványügyi szabályokat maradéktalanul tartsák be, a mérkőzés teljes időtartama alatt viseljenek – orrukat és szájukat is elfedő – maszkot, illetve tartsanak legalább 1,5 méter távolságot egymástól!
Gépjárművel érkező drukkereink a Bicske felé vezető út mellett kialakított murvás úton tudnak parkolni. A vendégszektorok (3H, 3I) megközelítése a 3-as bejáraton keresztül lehetséges, a stadion kapui a mérkőzés napján 13:30-kor nyitnak.





