Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ahol a csodagól született

Ahol a csodagól született

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 02. 26. 11:02Olvasási idő: 3 perc

Felcsúton szerepel szombaton a Honvéd, eddig négyszer nyertünk idegenben a PAFC ellen

Február 27-én, szombaton a Budapest Honvéd Felcsútra látogat, ahol 11. idegenbeli mérkőzését játssza a PAFC ellen. Az eddigi meccseken 4 győzelmet arattunk – a sikeres találkozók közül idézünk fel most három emlékezeteset.

2014.03.08.: PAFC–Budapest Honvéd 0–4 (0–2)

A párosítás történetében ez volt az első mérkőzés. A Pancho Aréna még nem készült el, így a mérkőzést Székesfehérváron játszották. Rögtön a mérkőzés elején egy mintaszerű támadással sikerült megszereznünk a vezetést: a 14. percben Job indította a bal szélen Bonazzolit, ő visszagurította a labdát az érkező Vécseinek, aki a becsúszó lábak mellett a kapu jobb oldalába gurított (0–1). A 39. percben szerezte második gólját a Honvéd. Job szögletét Ignjatovic fejelte a kapuba (0–2). Magabiztos előnnyel mehettünk a szünetre, Kemenesnek jóformán védenie sem kellett.

A második félidőben sem változott a játék képe, sőt sikerült lemásolnunk a remek kezdést, ismét tizennégy percnek kellett eltelnie, hogy az ellenfél hálójában legyen a labda. Job szögletét, Bonazzoli visszafejelte, Lovric pedig ballal egyből a kapuba lőtt (0–3). A kegyelemdöfést az idő közben csereként pályára lépő Prosser adta meg, szinte első labdaérintéséből parádés és emlékezetes gólt ragasztott a „ficakba”. Ez volt fiatal támadó első bajnoki gólja.

Honvéd: Kemenes – King, Ignjatovics, Lovrics, Baráth – Zsivanovics, Diarra, Vécsei – Job (Mancini 79.), Bonazzoli (Holender 67.), Daud (Prosser 75.).

Vezetőedző: Marco Rossi


2015.12.05.: PAFC–Budapest Honvéd 0–3 (0–2)

A meccs az új Pancho Arénában került megrendezésre. Jól kezdett a Honvéd, Kemenesnek a 25. percben kellett először játékba avatkoznia, miközben a kispestieknek több helyzetük is akadt. Szűk félóra elteltével Prosser Dániel megszerezte a vezetést. Az MFA-n nevelkedett Prosser a második kispesti gólban is benne volt, labdája a 36. percben Youla elé pattant, aki 10 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A második félidőben is a kispestiek domináltak, több gólhelyzetük is akadt, de csak a 94. percben Kamber révén szerezte a Honvéd harmadik gólt.

A mérkőzés után Marco Rossi így értékelte a meccset: „Hogy minek köszönhető a győzelem? Annak, hogy taktikailag fegyelmezettek voltunk. Csapatom maradéktalanul betartotta a megbeszélt taktikát, a Puskás Akadémia összesen háromszor veszélyeztette a kapunkat.”

Honvéd: Kemenes – King, Ignjatovic, Bobál D., Baráth – Nagy G. (Csábi M. 77.), Kamber, Gazdag – Prosser (Vasziljevics 71.), Youla (Vernes 61.), Holender.

Vezetőedző: Marco Rossi


2019.11.02.: PAFC–Budapest Honvéd 1–2 (1–1)

A kezdés előtt hét pont volt a különbség negyedik PAFC és az ötödik Honvéd között. Giuseppe Sannino eltiltása miatt csak a lelátón foglalhatott helyet, így segítője, Alessandro Recenti irányította a csapatot. Gazdag Dániel ezúttal egy sorral feljebb kapott lehetőséget, s ő lett Davide Lanzafame csatártársa.

Már az ötödik percben vezetést szereztünk, Gazdag labdájából Lanzafame talált a hazaiak kapujába. A gyors gól jót tett a Honvédnak, nyugodtabban játszott a csapat, gólveszélyesebben támadott, de mégis a riválisnak sikerült gólt szereznie.

A második félidő kiegyenlített játékot hozott, egyik gárda sem elégedett meg a döntetlennel. A győztes gólt a kispestiek szerezték. Egy látványos akció után Gazdag parádés gólt lőtt, előbb a Lovric, Moutari, Gazdag hármas játszott szépen össze, majd középpályásunk a balösszekötő helyéről betört a tizenhatoson belülre, ahol Vadócz Krisztiántól kapott labdát sarokkal elhúzta a védő elől, majd a kimozduló kapus felett ballal a hálóba emelt! A hátralévő időben a Honvéd-védelem lehúzta a rolót, csapatunknak nem lehetett több gólt lőni!

Honvéd: Tujvel – Uzoma (Vadócz, 70.), Batik, Kamber (Kálnoki-Kis, 91.), Lovric, Aliji – Kesztyűs, Nagy G., Banó-Szabó (Moutari, 53.) – Gazdag, Lanzafame.

Mb. edző: Alessandro Recenti


Idegenbeli statisztika

11 mérkőzés

4 győzelem

3 döntetlen

4 vereség

17 lőtt gól

11 kapott gól


Góllövőlista

Honvéd

2: Davide Lanzafame, Ivan Lovric, Prosser Dániel

1: Bobál Dávid, Danilo Cirino, Eppel Márton, Gazdag Dániel, Mayron George, Holender Filip, Aleksandar Ignjatovic, Djordje Kamber, Bratislav Punosevac, Vécsei Bálint, Souleymane Youla,

PAFC

2 gólos: Josip Knezevic, Nagy Zsolt


Legek

Legnagyobb győzelem: 4–0 (2014)

Legtöbb néző: 3613 (2016)

Legkevesebb néző: 600 (2014)

2021. 02. 26. 11:02Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések