Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A tizedik győzelemre várva

A tizedik győzelemre várva

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 02. 02. 10:26Olvasási idő: 2 perc

9 siker és 25 kispesti gól született eddig hazai pályán a Paks ellen

Február 3-án, szerdán a Budapest Honvéd az Új Hidegkuti Stadionban a 18. mérkőzését játssza a Paksi FC ellen. Az eddigi hazai meccseken 9 győzelmet arattunk – a sikeres találkozók közül idézünk fel most három emlékezeteset.

2008.03.15.: Budapest Honvéd–Paksi FC 2–1

Rendhagyó módon kezdődött a mérkőzés, a kezdőrúgás előtt George F. Hemingway tulajdonos és Gajda Péter Kispest polgármestere bemutatta a klub új címerét. A Honvéd jól kezdett, a 9. percben Abraham remekül gurított középre, Dobos okosan elengedte a labdát, amely így ziccerben találta Zsolnait, aki 10 méterről a jobb felső sarokba lőtt! 1–0.

A 21. percben azonban a vendégek váratlanul Éger révén kiegyenlítettek, 1–1. A folytatásban a Honvéd egyre jobban fokozta az iramot, ami a 68. percben vezetett eredményre, előbb Vincze Zoltán kapáslövését védte bravúrral Kovács Attila, a kipattanó labdát Genito lőtte rá, az Éger testén megpattanó labda a kapu bal oldalába hullott. 2–1.

Honvéd: Borel – Adewunmi (Fritz, a szünetben), Filó, Smiljanic, Vincze Z. – Berdó, Genito, Bárányos (Koós, 62.), Dobos – Abraham, Zsolnai (Abass, 56.)

Vezetőedző: Supka Attila

2017.04.15.: Budapest Honvéd–Paksi FC 2–0

A Budapest Honvéd 14. bajnoki címe felé menetelt, minden pontnak nagy jelentősége volt. Marco Rossi együttese ennek megfelelően már a meccs elején támadólag lépett fel. A 18. perc hozta a kispestiek vezetőgólját. Eppel ment el remekül a jobb oldalon, indította az üresbe futó Lanzafamét, az olasz légiósunk a 16-os vonalánál cselezgetett, majd átívelt a hosszú oldalra Eppelhez, aki 4 méterről a hálóba bólintott. 1–0.

A 39. percben szépségdíjas találattal növelte előnyét a Honvéd. Egy kifejelt labdát Zsótér 25 méterről, kapásból bombázott a hálóba. 2–0. A második félidő már nem hozott olyan sok Honvéd-helyzetet, de az első félidei játékunkkal megérdemelten nyertünk a tolnaiak ellen.

Honvéd: Gróf – Lovric, Kamber, Bobál – King Gazdag (Koszta, 67.), Hidi, Zsótér, Holender (Nagy, 74.) – Eppel, Lanzafame (Balázs, 84.).

Vezetőedző: Marco Rossi



2019.03.16.: Budapest Honvéd–Paksi FC 3–0

A kezdés előtt Holender Filipet köszöntötték 150. bajnoki mérkőzése alkalmából. Az ünnepelt a 27. percben szerzett vezetést a Honvédnak. David N'Gog remekül indította Holendert, aki két védő között, a labdaátvétellel helyzetbe hozta magát, majd 12 méterről a jobb alsóba lőtte a vezető gólunkat. 1–0.

Bő tíz perc elteltével a gólkirályi címért harcban álló Holender, N'Gog tökéletes beadását 4 méterről fejelte a hálóba. 2–0. Az 55. percben Ben-Hatira indította jó ütemben Mezghranit a jobb oldalon. A légiós levitte az alapvonalig a labdát, majd középre gurított, ahol érkezett N'Gog és 6 méterről a hálóba lőtt. 3–0.

Honvéd: Gróf – Batik, Kamber, Lovric – Mezghrani, Nagy G. (Szendrei, 74.), Heffler, Ben-Hatira (Májer, 89.), Uzoma – N'Gog (Tischler, 84.), Holender

Vezetőedző: Supka Attila


Statisztika

17 mérkőzés

9 győzelem

7 döntetlen

1 vereség

25 lőtt gól

12 kapott gól


Góllövőlista

Honvéd

5: Eppel Márton

2: Holender Filip

Paks

2: Kiss Tamás, Böde Dániel, Vayer Gábor

1: Hahn János, Simon Attila, Tököli Attila, Délczeg Gergely, Éger László, Sipeki István


Legek

Legnagyobb győzelem: 3–0 (2019)

Leghosszabb győzelmi sorozat: 7 (2016–2019)

Legnagyobb nézőszám: 2365 (2019)

2021. 02. 02. 10:26Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések