Nem várt könnyű mérkőzés csapatunkra, amely a Merkantil Bank Liga 23. fordulójában Karcagra látogatott. A hazaiak az előkelő 7. pozícióból várták a forduló előtt a folytatást, hazai pályán pedig igencsak jó mérleggel büszkélkedhettek, mindössze a BVSC-Zugló és a Mezőkövesd tudta két vállra fektetni őket a Liget úti Stadionban. Feczkó Tamás ráadásul hárommeccses eltiltása miatt nem ülhetett le a kispadra, helyette asszisztensedzőnk, Márton István vette át a stafétát, de Kállai Kevin, Baki Ákos és Pinte Patrik is eltiltása miatt nem lehetett ott a pályán. A lelátón ugyanakkor telt ház és fesztiválhangulat várta a csapatokat, a kispesti és a karcagi szurkolók is alaposan kitettek magukért. Táborunk ezúttal is megemlékezett tragikusan elhunyt szurkolótársunkra, Bordás Gergőre.
Az összecsapás első helyzetét a hazaiak jegyezték, amikor a 2. percben Kohut próbálkozott, de Tujvel lábához érkezett a labda, így azt könnyedén fogta kapusunk, aki nemrégiben vette át a február hónap legjobb játékosának járó díjat. A 10. percben Szűcs beadása után Kohut fejelt, kapu fölé. Hat perccel később Kovalovszki adott középre, minekután a hosszú oldalon egyedül maradt Pap Zsolt tüzelt, de lövése elkerülte a kaput.
A 25. percben ismét nehéz perceket éltünk át: egy távoli szabadrúgást követő kavarodás után Pap Zsolt kanalazta vissza a labdát középre, Kaye és Kovalovszki azonban egymást zavarta a fejesnél, így maradt a gólnélküli állás. A 28. minutumban Ujváry adott középre veszélyesen, a középen érkező Varga csak centiken múlott, hogy irányítani is tudja a labdát, amely így végül az alapvonalon túlra pattogott. A hazaiak lendülete némiképp visszaesett, a 36. percben Csontos oldalszabadrúgása után Szabó Alex belsőzte vissza a labdát Szamosinak, aki akrobatikus mozdulattal ollózott, Gergely védett, a labda pedig csak centiken múlott, hogy nem haladt át a gólvonalon teljes terjedelmével. A fordulást követően nem sokat kellett várni az első komolyabb helyzetre, a második játékrész első percében Hangya bedobása után Medgyes jött ki gyönyörű cselekkel a karcagi védők szorításából, majd laposan centerezett, ezúttal is csak centiken múlt, hogy Zuigeber bele tudja tenni a belsőjét és gólt ünnepelhessünk, ám végül a gólvonal előtt végig gurult a labda. Az 55. percben Zuigeber szabadrúgása élesen és veszélyesen érkezett a kapu előterébe, Gergely végül hatalmas bravúrral kitolta a lövést.
Egyórányi játékot követően ismét villant a Karcag: Kaye ígéretes jobb sarokba tartó távoli lövésénél Tujvelnek kellett nyújtózkodnia, hogy hárítsa a próbálkozást. Három percre rá egy bedobást követően Kaye fejelt, Tujvel azonban a helyén volt. A 66. percben Csontos adott ’forintos’ labdát Hangyának, aki a hosszú sarkot célozta, a labda végül a bal kapufa mellett süvített el. A 72. minutumban ismét Csontos tekert hajszálpontosan Medgyes fejére, támadónk csúsztatása Gergely kezeiben kötött ki.
Egy percre rá azonban már ő sem tudott segíteni: Ujváry csúsztatott meg egy labdát, amely Zuigeber előtt kötött ki, támadónk a gyengébbik lábával gyönyörűen gurította el a labdát a hosszú sarokba (0–1). Huszonhárom éves támadónknak ez már a 10. bajnoki gólja volt ebben a szezonban, a Karcag ellen pedig harmadik alkalommal volt eredményes, miután a 8. fordulóban duplázni tudott a Bozsik Arénában. A 87. percben Gyurcsó tüzelt 16 méterről, de Gergelynek nem kellett közbeavatkoznia. A hazaiak az utolsó pillanatokig mentek előre az egyenlítő gólért, de a mieink remekül védekezve áthatolhatatlan falat képeztek az egész mérkőzésen.
Győzelmünkkel továbbra is vezetjük a tabellát és a Soroksár-Vasas mérkőzéstől függetlenül biztosan első helyről várjuk a folytatást, miközben 15 pontra nőtt előnyünk a Kecskeméttel szemben, és továbbra is 12 pont a differencia a mieink és a Mezőkövesd között.
MERKANTIL BANK LIGA, 2025/26, 23. FORDULÓ
Karcagi SC–BUDAPEST HONVÉD FC 0–1 (0–0)
Liget úti Stadion, 2000 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (László István, Vrbovszki Pál).
HONVÉD: Tujvel – Szabó A., Csonka, Csontos – Ujváry (Somogyi T., 88.), Pekár (Szabó T., 75.), Szamosi, Hangya – Zuigeber (Varga B., 88.), Varga K. (Gyurcsó, 61.), Medgyes (Kovács E., 75.). Megbízott vezetőedző: Márton István
Karcag: Gergely – Kovalovszki, Szekszárdi, Mona, László – Sain (Györgye, 82.), Sághy (Fekete, 76.), Szűcs K. – Kaye, Kohut, Pap Zs (Egri, 82.). Vezetőedző: Varga Attila
G: Zuigeber (73.).



