Legendás barátság az övék. Ezt minden Kispest-szurkoló tudhatja, aki látta a januárban érkezett szerb válogatott védőnk bemutatkozását klubtelevíziónkban: Marko Petkovic és Nenad Lukic mindössze egy nap különbséggel születtek, ugyanabban a kórházban, előbbi úgy is fogalmaz, hogy testvérként tekintenek a másikra. Mi is tehette volna különlegesebbé Marko Petkovic első honvédos gólját, mint az, hogy Nenad Lukic adta hozzá a gólpasszt, miután a Debrecen ellen remekül csúsztatta meg Thierry Gale szögletét, a hosszú oldalon érkező védőnk pedig a hálóba talált.
„Általában én vagyok az, akinek osztogatnia kell a labdákat, nem fordítva! – mondta nevetve Marko Petkovic. – Remélem, hogy a jövőben azért sokszor tudom majd viszonozni, az biztos, hogy nagy szükségünk van Lukic góljaira, úgyhogy én mindent megteszek majd, hogy hozzátegyem a magamét. Persze, azért nem bánom az sem, ha ezt a felállást ismételjük meg, azaz, hogy én szerzem a találatot a végén, de ha mégsem jön ki a lépés, egye-fene, majd adom én a gólpasszt! Ezen ne múljon!“
Bár legutóbb nem Nenad Lukic volt a kedvezményezett, a 29 éves védő azért adott egy asszisztot a Debrecen elleni mérkőzésen is – méghozzá Batik Bencének –, első kispesti találata ráadásul a lehető legfontosabb pillanatban, a vendégek egyenlítését követően érkezett, nem véletlenül választották be a meccs után a forduló legjobb teljesítményt nyújtó játékosai közé is. Marko Petkovic szerint azonban ennél sokkal fontosabb az, hogy talpra tudott állni a csapat, s fontos győzelmet szerzett hazai pályán.
„Nagyon jó érzés, hogy góllal és gólpasszal tudtam hozzájárulni a meccshez, de ennél sokkal fontosabb számomra, hogy egy nagyon nehéz mérkőzésen győzelemmel tudtunk zárni – árulta el szerb védőnk. – Jó első félidőt produkáltunk a Debrecen ellen, de a szünet utáni negyedórából tanulnunk kell. Nem követhetünk el még egyszer ilyen hibákat. Ugyanakkor rengeteg pozitívum is volt abban a meccsben, amiket tovább kell vinni, hiszen fontos lenne, hogy még sok ilyen győzelmet, sok pontot tudjunk szerezni a folytatásban.“
Ehhez a következő lépcsőfokot pedig az MTK elleni idegenbeli mérkőzés jelenti, amelyet annak ellenére sem vehet könnyelműen a Honvéd, hogy aktuális riválisunk a tabella utolsó pozíciójából várja az összecsapást, Marko Petkovic ennek ellenére rendkívül nehéz találkozóra számít az MTK otthonában.
„Ebben a bajnokságban egyébként sem nagyon vannak könnyű meccsek, hiszen minden csapatnak megvan a maga harca, ami motiválja a pályán – mondta Marko Petkovic. – Meg kell találnunk a módját annak, hogy megismételjük a jó szereplést, amit például a Debrecen ellen is nyújtottunk. Az edzőnk gondoskodik a taktikáról, de emellett legalább annyira fontos a mentális felkészültség is. Úgy kell nekivágnunk ennek a találkozónak, mint a Debrecen elleninek, ez egy jó első lépés lehet a sikerhez. Bízom abban, hogy győzelemmel zárhatjuk ezt a mérkőzést is, hiszek benne, hogy újabb fontos pontokat szerezhetünk.“





