A koronavírus-járvány miatt november elejétől a gimnáziumok és középiskolák újra áttértek a digitális oktatásra, így a Magyar Futball Akadémia növendékei is távol maradnak az iskolapadtól, a BMSZC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Technikum tanulóiként a fiataljaink ismét távoktatásban készülnek tovább.
„Maximálisan betartunk minden előírást, a tantermeket nem használjuk, a tanárok nem járnak ki az akadémiára tanítani, a fiúk minden nap online csatlakoznak az órákhoz – mondta Gaál Richárd, az MFA oktatási és szociális igazgatója, aki elárulta, zömében videós tanórái vannak akadémistáinknak, azaz a lehetőségekhez mérten személyes kontakt van a pedagógusok és a diákok között. – A srácok minden tőlük telhetőt megtesznek, lelkiismeretesen felkészülnek, elkészítik a beadandókat, s több diákunk előrehozott érettségit is tudott tenni az ősz folyamán angol nyelvből, ami mindenkinek remekül sikerült.”

Gaál Richárd hozzátette, a járvány első hullámához képest gyorsabban tudtak reagálni a kialakult szituációra, s a tavasszal megszerzett tapasztalatokat kamatoztatva pillanatok alatt berendezkedtek a távoktatásra.
„Teljesen más ez a mostani szituáció, mint a tavaszi volt – árulta el az MFA oktatási és szociális igazgatója. – Nyilván a diákok és a pedagógusok részéről most is több energiát kíván ez a helyzet, mint a hagyományos oktatás, a korábbi tapasztalatokból azonban nemcsak a távoktatásban, de már a normál tanrendben is tudtunk hasznosítani dolgokat. Nagy segítségünkre van az iskola vezetősége is, akikkel folyamatosan konzultálunk, segítenek bennünket, a kollégák pedig továbbra is kitartóan és magas színvonalon végzik a felkészítést.”
Gaál Richárd azt is elmondta, az általános iskolás tanulók ugyanúgy, ahogy eddig, bejárnak az iskolákba, az intézményekkel pedig szoros kapcsolatban vannak, a vírushelyzet miatt a szokásosnál is gyakoribb a kommunikáció, hogy megfelelő figyelmet tudjanak fordítani a járványügyi protokollok betartására.





