Egy hét szünet után folytatódik az NB III-as pontvadászat, méghozzá a feljutó Békéscsaba II. ellen. Érdekesség, hogy a két klub első és második csapata is összecsap vasárnap a fővárosban, hiszen 19 órától Honvéd–Békéscsaba mérkőzést rendeznek a Merkantil Bank Liga 7. fordulójában.
A lila-fehérek 7 fordulót követően a 13. helyen állnak a tabellán 2 győzelemmel és 5 vereséggel. Balog Zsolt csapata legutóbbi három bajnokiját elvesztette, a szezon során eddig a Szegedi VSE és a Tiszaföldvár csapatát tudták legyőzni. A vendégek eddigi legeredményesebb játékosa Oláh Ákos 3 találattal.
A vasárnapi lesz a két csapat harmadik NB III-as találkozója, 2015-ben és 2016-ban is a Békéscsaba II. nyert 2-1-re, góljainkat Fehér Imre és Dan-Marius Constantinescu szerezték.
NB III. DÉL–KELETI CSOPORT, 7. FORDULÓ
Szeptember 21. (vasárnap) 11:00
BUDAPEST HONVÉD II.–BÉKÉSCSABA ELŐRE 1912 II.
Budapest, Budapest Honvéd Akadémia





