Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vezér akar lenni

Vezér akar lenni

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Lukács Dániel rutinja sokat segíthet a második csapatunknak

Bár javarészt ifjú titánokból áll a Budapest Honvéd FC második csapata, fiatal tehetségeink nemcsak azért vannak kedvező helyzetben, mert a felnőttfutballban edződhetnek, hanem mert rendre van mellettük néhány rutinos játékos, akit példát mutat, vagy éppen a nehéz helyzetekben az együttes élére áll. Ilyen például Lukács Dániel, aki Újpesten, majd Tiszakécskén szerepelt kölcsönben, mielőtt nyáron visszakerült volna Kispesten.

„Örülök, hogy visszajöhettem a Honvédhoz, rengeteg fiatal vesz körül a második csapatnál, és a célom, hogy segítsem őket, illetve bizonyítsak, és az első csapat tagja lehessek – mondta a szélvészgyors szélső, aki 2014 nyara óta erősíti a Honvédot. – Marco Rossi volt a vezetőedző, amikor először edzettem a nagycsapattal, mindenki kedvesen fogadott, de azt is éreztem, hogy elvárják, fiatalként is tegyem oda magam, száz százalékkal kell dolgozni, és bizonyítani, hogy nemcsak az utánpótlásban, hanem a felnőttek között is megállom a helyem.”

Ez pedig nemcsak a most már 24 éves Lukács Dánielre (volt) igaz, hanem a fiatalok számára is fontos üzenet, hiszen remek lehetőséghez jutnak a felnőttfutballban való szerepléssel, és meccsről meccsre, edzésről edzésre bizonyíthatják rátermettségüket. Ráadásul az első és a második csapat szinte mindig egy időben, egymás melletti pályán tréningezik, szóval térben közel vannak egymáshoz a játékosok, még ha a két pálya közötti 30 méter átvitt értelemben való megtétele az egyik legnagyobb feladat egy fiatal számára.

„A fiataloknak is fontos, hogy saját maguk tapasztalják meg a különböző élethelyzeteket, közben pedig ha segítségre van szükségük, ott vagyok, ott vagyunk mellettük, bármivel fordulhatnak a rutinosabb játékosokhoz – folytatta Lukács Dániel. – Érzem, hogy közel vagyok a tűzhöz, Urbányi István rendre ott van a meccseinken, Bódog Tamás is figyel ránk, ami jó érzés mindenki számára. A fiatalok számára remek lehetőség, hogy hétközben a felnőttekkel edzenek, hétvégén pedig játszhatnak az NB III-ban, ami pedig engem illet, a célom, hogy vezére legyek a második csapatnak, kiemelkedjek a mezőnyből, hiszen akkor tudok minél hamarabb előbbre lépni! Márciusban félbeszakadt az NB II-es bajnokság, több hónap kimaradt, de jól érzem magam és úgy érzem, egyre jobb formába lendülök.”


NB III, KÖZÉP CSOPORT, 5. FORDULÓ

Augusztus 23., vasárnap

Szekszárdi UFC–Budapest Honvéd II

Szekszárd, 17:30

Játékvezető: Altorjay Áron


2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub