Számok
8
A Magyar Futball Akadémián nevelkedett Vernes Richárd 8 év után tért vissza a Budapest Honvédhoz. A támadóval hét közben a szezon végéig szóló szerződést kötött a klub. Vernes a Cegléd elleni NB III-as mérkőzésen húzta újra magára a piros-fekete mezt. A bemutatkozása remekül sikerült, hiszen a 8., majd a 10. percben is gólt fejelt.
12
A Budapest Honvéd ajkai 2–0-s sikere a 12. győzelmünk volt a bajnokságban.
19
NB II-es női csapatunk a 20. fordulóban 19. győzelmét aratta. A mieink két fordulóval a zárás előtt 5 pont előnnyel vezetik a Keleti csoport tabelláját.
27
Souleymane Youla Öregfiúk csapatunk támadója több mint háromszor annyi gólt lőtt (27), mint ahány meccsen pályára lépett (8).
742
A Budapest Honvéd FC II–Ceglédi VSE NB III-as bajnoki meccs 71. percben Szabó Tibor váltotta Kaczvinszki Dominikot, ami azt jelentette, hogy a korosztályos válogatott védőnk több mint két esztendő után, pontosan 742 napnyi kihagyást követően játszott újra tétmeccsen.
A hét mondása
Kurucsai Milán, a Budapest Honvéd II vezetőedzője a Cegléd elleni 8–0-s gőzelem után: „Fontos volt számunkra a mérkőzés, hiszen minden pontra szükségünk van. A csapat az első perctől mindent beletett a játékba, döntő fontosságúak voltak az első 10 percben kihasznált lehetőségek. A befejezéseknél rengeteg önzetlen futást és passzt láttunk, jó pozíciókban is kiszolgálták egymást a játékosok. Pozitív volt, hogy nem álltunk le a biztos vezetés tudatában sem és még a lefújás pillanata előtt is gólt szereztünk. Maradni kell a talajon és az utolsó két fordulóban is ilyen teljesítményeket nyújtani.”
Ez történt a héten (május 13–19.):
100 éve:
1924. május 18-án Budapest — Tallinn válogatott mérkőzést rendeztek a Hungária úti MTK-pályán. A magyar csapatban két kispesti kapott játéklehetőséget, a kapus Biri János és a védő Dudás Gyula. Tallinn csapata gyakorlatilag az észt olimpiai válogatott volt. Az együttes edzője az egykori KAC-játékos Kónya Ferenc volt. A magyar válogatott 7-0-ra verte az észteket.
50 éve:
1975. május 17-én a Népstadionban húszezer néző előtt a Bp. Honvéd Weimper István 65. percben lőtt góljával 1-0-ra verte a Vasast.
A kispestiek összeállítása: Gujdár Sándor – Kelemen József, Páncsics Miklós, Szűcs Lajos, Lukács Sándor – Pál József, Kocsis Lajos, Pintér Sándor – Fehérvári János, Kozma, Mihály, Weimper István. Edző: Lakat Károly dr.
25 éve:
A Kispest-Honvéd FC elnökségi ülését követően Benkő László klubelnök bejelentette, hogy nem újítják meg Gálhidi György nyáron lejáró szerződését, annak ellenére, hogy a szurkolók mintegy nyolcvan százaléka a kispadon tartotta volna Gálhidi Györgyöt.
Csapataink eredményei:
Merkantil Bank Liga:
Budapest Honvéd FC–Vasas FC 0–3
FC Ajka–Budapest Honvéd FC 0–2
NB III, Dél-Keleti csoport:
Budapest Honvéd FC II–Ceglédi VSE 8–0
Női NB II, Keleti csoport:
Budapest Honvéd FC–Kolorcity Kazincbarcika 9–0
U17:
Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd FC 0–0
U14:
Budapest Honvéd-MFA–Ferencváros 0–1
Öregfiúk, I. osztály:
Honvéd BKE–Issimo SE 3–2





