Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Veretlenül nyert tornát az U16

Veretlenül nyert tornát az U16

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 08. 23. 21:55Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Akadémiai csapatunk kanadai és hazai ellenfelet múlta felül

Nemcsak Grazból, hanem Szombathelyről is (fényes) éremmel tért haza az U16-os csapatunk, amely Ausztriában a dobogó harmadik, a Haladás otthonában pedig az első fokára állhatott fel.

Takács László együttese Szombathelyen a házigazda Haladás és a kanadai Calgary csapatával csapott össze. Mindkét (kétszer 30 perces találkozót) megnyerték a fiatalok, az Illés Akadémia ellen Kovács Erik duplájával diadalmaskodtak 2–0-ra, majd az észak-amerikaiakkal szemben 4–2-re nyertek. A Calgary kapuját Kecskés Barna, Meskó Erik és a két gólt szerző Miták Milán vette be.

A két siker egyúttal tornagyőzelmet is ért, míg a második helyen a kanadaiakat 6–0-ra legyőző Haladás végzett.

Takács László: – A találkozók hossza jól szolgálta azt a célt, hogy mindenki elegendő játéklehetőséghez jusson. Sok jó egyéni teljesítményünk volt, szép gólokat szereztünk, labdával és labda ellen is egyre tudatosabb a játékunk.

U16-OS MINITORNA
Szombathely

BUDAPEST HONVÉD-MFA–ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 2–0 (1–0)
G: Kovács E. (2)

BUDAPEST HONVÉD-MFA–CALGARY (kanadai) 4–2 (3–1)
G: Miták (2), Kecskés, Meskó

2023. 08. 23. 21:55Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia