Hétfőn este kissé hűvös időben már bajnokként lépett pályára Öregfiúk csapatunk. A mieink az ünneplés mellett azért arra is ügyeltek, hogy a vendég biatorbágyiak nehogy megvicceljék őket. Ennek jegyében Trembulyák már a 3. percben bevette Zabos kapuját. A tizedik percben Youla, a tizenharmadikban Rajz szerzett látványos gól, majd három perc múlva újra Youla volt eredményes. A szünetre hatgólos előnnyel vonultak a mieink.
A második félidőben sem változott a játék képe a Honvéd remekül futballozva továbbra is termelte a gólokat. A vendégek gyors támadóikban bízva szórványos kontrákkal próbálkoztak, aminek 57. percben lett meg az eredménye. Varga Zsolt megszerezte a vendégek becsületgólját. A mérkőzést Andric utolsó percben szerzett találata zárta.
A mieink igazi örömfocit produkáltak, szemre is tetszetős, parádés játékkal, gyönyörű gólokat lőttek. Youla ezúttal is élenjárt a góllövésben, nem kevesebb, mint 8 gólt lőtt a vendégeknek. Némelyik találatunkat még a biatorbágyi kispadon ülők is megtapsolták.
A mieink 9 pont előnnyel végeztek a dobogó legmagasabb fokán a 2. Ferencváros és a 3. MTK előtt. A Honvéd BKE 21 győzelemmel és egy döntetlennel zárta a bajnokságot, a gólkülönbségünk 135-18. A gólkirály is Kispestről került ki, Souleymane Youla 49 gólt lőtt, 17 góllal többet, mint a második helyezett Dusan Vasiljevic (MTK). Az első tízben egyébként még három kispestit találunk, Rajz Miklós 21, Andric Nemanja 14, és Djordje Kamber 13 gólt lőtt.
2025.05.19., hétfő 19:30, Öregfiúk I. osztály. 22. forduló
HONVÉD BKE—VIADUKT SE BIATORBÁGY 13-1 (6-0)
MFA Utánpótlásközpont. Vezette: Szabó Gábor Demeter (Czirják Bálint, Nyíri András)
G:: Youla (8), Tóth Cs., Trembulyák, Andric, Kovács K., Rajz.
HONVÉD: Komora —Bábik, Kamber (Csabankó), Lukács (Máj), Lázár, Erdei (Andric, 41.), Gálvölgyi I., Rajz, Bárányos (Tóth Cs.), Trembulyák (Kovács K.), Youla.
Edző Mursa Bálint





