Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
VERESÉG A FÁY UTCÁBAN

VERESÉG A FÁY UTCÁBAN

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 10. 24. 20:44Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Második csapatunk előrehozott bajnokin lépett pályára az NB III Délkeleti csoportjának 16. fordulójában, ahol a Vasas II. ellen 2-1-es vereséget szenvedtünk.

Vasas II. – Budapest Honvéd II. 2–1 (2–0)
Fáy utcai Sportcentrum, vezette: Sveda Marcell (Dr. Bencze András, Bense Milán)
Vasas FC II.: Molnár Zs. (Ménesi 83.) - Girsik, Puskás, Feledy, Szabó B. - Farkas J. (Boros 73.), Farkas B., Molnár Cs. (Kalmár 73.), Hős (Forgó 62.) - Barkóczi (Ottucsák 83.), Rideg
Budapest Honvéd FC II.: Gyetván - Szabó Á. (Sebe 46.), Nagy Z. (Polák 59.), Gincsai, Pintér - Szamosi, Átrok, Kocsis - Kenéz (Hancz 59.), Hetyei, Benkő (Menyhárt 46.)
Gólszerzők: Molnár Cs. (8.), Szabó B. (27.), ill: Hetyei (70.)

Az első lehetőséget mi alakítottuk ki, Benkő balról befelé cselezett, majd jobbal lőtt kapura, Molnár Zsombor azonban fogta a kísérletet. A 8. percben megszerezte a vezetést a Vasas II., Molnár Csaba vezette Gyetvánra a labdát, lövésébe még Gincsai becsúszott, de mentenie már nem sikerült. A folytatásban mi alakítottunk ki több helyzetet, Kenéz előtt volt a legnagyobb lehetőség, de Molnár nagyot védett támadónk ziccerénél. A 27. percben megduplázta előnyét a hazai együttes, egy bal oldali sarokrúgás a hosszú oldalon Szabó Benjámint találta meg, aki kapásból bombázott a kapunkba. 

A második félidő első felében távoli lövésekkel veszélyeztettek a hazaiak, a 66. percben Gyetván ujjheggyel tolta szögletre az angyalföldi próbálkozást. A 71. percben jöttünk vissza a mérkőzésbe, Hetyei becsúszva érkezett Polák beadására és estében kanalazta a labdát Molnár kapujába. Sajnos az egyenlítés nem jött össze a hajrában, így 2-1-es vereséggel távoztunk a Fáy utcából. 




2024. 10. 24. 20:44Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második csapatunk is döntetlennel rajtolt

Második csapatunk is döntetlennel rajtolt

Kovács Gábor tanítványai gól nélküli döntetlent játszottak az előző idényben még másodosztályban szereplő Békéscsaba ellen az NB III. Dél-keleti csoportjának első fordulójában.

2026. 07. 25. | Mérkőzések

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

Vereséggel zárta a szezont második csapatunk

Vereséggel zárta a szezont második csapatunk

Kovács Gábor együttese a 8. helyen zárta a pontvadászatot.

2026. 05. 23. | Mérkőzések

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat