Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Végre!

Végre!

Mérkőzések

Megjelenés: 2022. 02. 13. 18:19Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Hátrányból fordított és 3–1-re nyert a jó erőkből álló Fehérvár ellen a Honvéd

A piros-fekete mellett a rózsaszín sem hiányozhatott a Budapest Honvéd új mezéről, mivel klubunk a rákellenes világnapot követő első hazai mérkőzésen, a Fehérvárral szemben a mellrák elleni küzdelem fontosságára hívta fel a figyelmet. Ennek jegyében viseltek rózsaszín karszalagot a játékosok, illetve tűztek szalagot a ruhájukra a stábtagok, a Lipták Grundon és az A-lelátón pedig a Mellrákinfo Egyesület képviselői várták a szurkolókat, hogy fontos információkkal segítsék őket, hangsúlyozva a rendszeres (ön)vizsgálat és az egészséges életmód fontosságát.

A Fehérvár elleni rangadó egyébként remek hangulatban kezdődött, s nem sok hiányzott, hogy a vasárnapi ebéd utáni matinén gyorsan rózsaszínben lássuk a világot, hiszen Oleksandr Petrusenko ívelése után Dejan Drazic fejelt gyönyörű ívben a hosszú sarok irányába az ötödik percben, Kovács Dániel kapus azonban szép mozdulattal hárított.

Látványos vetődésből aztán a túloldalon sem volt hiány, a vendégeknél a házi gólkirály, Kenan Kodro bólintott a 9. percben, Szappanos Péter azonban odaért a labdára és hárított.

Kapusunkra aztán a folytatásban is szükség volt, hiszen a Fehérvár támadott többet, alaposan próbára téve ezzel a hátsó alakzatunkat, míg nálunk Drazic próbálkozott, de a vendégvédők egy támadáson belül kétszer is blokkolni tudták szélsőnk lövését. A félidő második felében Nagy Dominik került kétszer is földre a tizenhatoson belül, illetve Tamás Krisztián lőtt mellé, miközben a vendégek is veszélyeztettek, gól azonban egyik oldalon sem született.

Bezzeg a térfélcserét követően!

Amíg az első felvonásban 9 perc alatt egy-egy védést jegyezhettünk fel, addig másodikban előbb Peter Zulj szerzett vezetést a Fehérvárnak, hat percre rá viszont érkezett Nagy Dominik, aki Tamás Krisztián passza után lőtte ki a bal alsó sarkot, a két gól között ráadásul Hidi Patriknak is volt egy veszélyes fejese.

A gyors váltás után is jó iramban futballoztak tovább a csapatok, elsősorban a támadásokra helyezve a hangsúlyt, hiszen egyik gárda sincs abban a helyzetben, amikor megfelelne a döntetlen. Ennek érdekében az edzők is jobbára a támadásért felelős játékosokat cserélték, hogy előre érkezzen friss erő, nálunk Thierry Gale és Zinédine Machach is beszállt, míg Hidi Patrikot Dusan Pantelic váltotta.

A 71. percben Nagy Dominik próbált meg hasonló gólt szerezni, mint az előző szezonban, szabadrúgása azonban most nem a sorfal mögött, a jobb alsó sarokban kötött ki, hanem kevéssel kerülte el a jobb oldali kapufát.

Egy pillanatra sem unatkoztunk a meccs folyamán, végig izgalmas volt a játék, s a második félidőben tartottuk a vendégek tempóját, nekünk is adódtak lehetőségeink, utána pedig olyan történt, amire ebben a szezonban mindössze egyszer volt példa: a hajrában – végre! – a mi javunkra fordult a mérkőzés.

Egy fehérvári szöglet után kontrázhattunk, Thierry Gale indította Boubacar Traorét, aki bár lőni nem tudott, de szabálytalankodtak vele szemben, s ebből született meg a vezető gól. A szabadrúgást Nagy Dominik végezte el, lövése közel is járt a jobb felső sarokhoz, azonban a lécről kipattant a labda, amelyhez Oleksandr Petrusenko elé került, ő pedig kapásból a léc alá bombázott. Nos, valahogy így kell megszerezni az első kispesti gólt!

A ráadásban aztán Nagy Dominik második gólja végleg eldöntötte a mérkőzést – a jégkorongban egyébként a kipattanó labdát is bekönyvelték volna asszisztnak –, szélsőnk a 91. percben tett pontot a találkozó végére.

Így elmondhatjuk, hogy mosolyogva felnéztünk, azt láttuk, hogy Kispesten végre kék az ég, nyertek a piros-feketék, s vasárnap tényleg rózsaszínben láthattuk a világot – hétfőtől meg lehet tovább dolgozni a sikeres folytatásért.

OTP BANK LIGA, 20. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC–MOL FEHÉRVÁR FC 3–1 (0–0)

Bozsik Aréna, 3162 néző

V: Andó-Szabó Sándor (Tóth II V., Albert I.)

G: Nagy D. (55., 90+1.), Petrusenko (86.) ill. Zulj (49.)

K: Heister (90+5.)

Honvéd: Szappanos – Petkovic, Batik, Lovric, Tamás K. (Baráth, 84.) – Petrusenko, Hidi (Pantelic, 73.) – Nagy D., Zsótér (Machach, 73.), Drazic (Gale, 66.) – Lukic (Traoré, 84.)

Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

Fehérvár: Kovács D. – Nego, Fiola, Stopira, Heister – Liedniev (Dárdai, 68.), Alef (Funsho, 72.), Makarenko, Petryak – Zulj, Kodro

Vezetőedző: Szabics Imre

2022. 02. 13. 18:19Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések