Csapatunk utoljára két héttel ezelőtt, a Karcagi SC vendégeként lépett pályára, ahol Zuigeber Ákos góljával 1–0-s győzelmet aratott. A válogatott szünet ellenére együttesünk teljes erőbedobással készült a húsvétvasárnapi bajnokira. Támadónk elmondása szerint a szünet nem törte meg a csapat lendületét, az elmúlt időszakban inkább a finomhangolásokra koncentráltak.
Varga Kevin az év elején, a téli átigazolási időszakban érkezett klubunkhoz, minden sorozatot figyelembe véve kilenc mérkőzésen lépett pályára a Honvéd színeiben. Bár a tavaszi szezonban többnyire csereként kapott lehetőséget, a Karcag ellen – immár harmadszor – ismét kezdőként bizonyíthatott.
„Én voltam az egyedüli érkező, ez is tanúsítja, hogy mennyire egyben van a csapat. Úgy gondolom, hogy a beilleszkedéssel nem volt probléma, nagyon segítőkészek voltak a srácok, több játékost már régebb óta ismerek. Ez teljesen normális folyamat volt, hogy az elején többnyire csereként kaptam lehetőséget. Nagyon örülök, hogy a Karcag ellen már kezdőként bizonyíthattam. Bízom benne, hogy hamarosan érkezni fog a gól is” – mondta játékosunk, akire az utóbbi időben csatárként is számított a szakmai stáb.
„A támadószekcióban szinte bárhol bevethető vagyok, elsősorban szélső vagyok, de az utóbbi időben csatárként kaptam lehetőséget. Valójában nem ugyanazt a szerepet kéri tőlem a mester, mint egy klasszikus 9-estől. Próbálok rengeteg elmozgással játszani és kihasználni az üres területeket, de többször forgunk a támadósoron belül. Így egyénenként változik, hogy kitől mit kér a mester.”
Vasárnap a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában a tabella 12. helyén álló Tiszakécske otthonába látogat Feczkó Tamás csapata. Ellenfelünk idén több csapat dolgát is megnehezítette: az előző két fordulóban a Budafok és a Videoton FC Fehérvár ellen is 1–1-es döntetlent játszott. A két együttes utoljára ősszel találkozott egymással a Bozsik Arénában, ahol a felek szintén pontoszkodásra kényszerültek.
„A Tiszakécske pozíciója nem adja vissza azt a játékerőt, amit valójában képviselnek. Jó játékoskeretük van, több volt csapattársam is játszik a Tiszakécskében, korábbi NB I-es játékosok, úgyhogy megvan a minőség. Nagyon nehéz lesz idegenben három pontot szerezni, de alapvetően úgy gondolom, hogy mindenki megkétszerezett erővel játszik, és le szeretné győzni a Honvédot. Ez most sem lesz másképp, de ehhez már hozzászoktunk, és csak a saját játékunkra koncentrálunk.”
MERKANTIL BANK LIGA, 24. FORDULÓ
Április 5. (vasárnap) 17:00
TISZAKÉCSKEI LC–BUDAPEST HONVÉD FC
Tiszakécske, Tiszakécske Városi Sportcentrum





