Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Varga Kevin: Célom, hogy segítsek ennek a klubnak visszajutni oda, ahová tartozik

Varga Kevin: Célom, hogy segítsek ennek a klubnak visszajutni oda, ahová tartozik

Klub

Megjelenés: 2026. 02. 02. 16:58Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A 13-szoros válogatott labdarúgó elmondása szerint elsődleges célja, hogy teljesen beilleszkedjen a csapatba, és hozzájáruljon ahhoz, hogy klubunk a következő idényben az élvonalban folytassa szereplését.

Varga Kevin a 2025-2026-os idényt az NB I-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus csapatában kezdte meg, majd az év elején csatlakozott klubunkhoz. A nemzetközi tapasztalattal rendelkező támadó elárulta, hogy a közösség, valamint vezetőedzőnk, Feczkó Tamás szakmai munkája is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Kispestre igazoljon. 


„A Honvéd egy nagy múltú magyar klub, amely most újra felfelé ível, ráadásul nagyon jó közösség alkotja a csapatot. Feczkó Tamást már korábbról személyesen ismerem, nagyon jó szakembernek tartom, emellett nagyon jó embernek is. Úgy éreztem, mindez együtt a tökéletes választás számomra.  A csapat jelenleg nagyon jó helyzetben van. Miután betekintést nyertem a kulisszák mögé – láttam, hogyan zajlanak az edzések, milyen összhang van a csapaton belül, és mennyire vannak összekovácslódva a játékosok –, egyértelmű, hogy a cél az NB I-be jutás. Az NB II nehéz bajnokság, ezzel mindenki tisztában van, senki sem becsüli alá az ellenfeleket. Tudjuk, hogy a Budapest Honvéd neve sokat jelent, és minden csapat, bárki, bárhol ellen játszunk, megkettőzött erővel fog ellenünk játszani” – mondta a 29 éves labdarúgó, majd hozzátette, együttesünk egy  jól felépített felkészülés után várhatja a tavaszi szezont, amely során nemcsak a fizikai, de a taktikai elemekre is nagy hangsúly került. 


„Úgy gondolom, hogy nagyon erős a keret, minden posztra van legalább két hasonló képességű játékos. Szélen nagy a konkurencia, ami teljesen egészséges egy csapatban és szükség is van rá, hiszen sok mérkőzést fogunk játszani, a kupában is érdekeltek vagyunk még.”

A futballista kiemelte, elsődleges célja, hogy teljesen beilleszkedjen a csapatba, ugyanakkor hosszú távú terveket egyelőre nem szeretne kitűzni, jelenleg az NB I-be való feljutás lebeg a szeme előtt.

„Nyilván már nem vagyok fiatal, de idős játékosnak sem érzem magam, szerintem nagyon jó korban vagyok. Szeretnék a Honvédnál megragadni és teljesen beilleszkedni a csapatba. Hosszú távú célokat egyelőre nem szeretnék kitűzni, most legfeljebb a nyárig tervezek. A feljutás és a bajnoki cím fontos, a Honvédnak nagy szurkolótábora van, és úgy érzem, ez a csapat abszolút az NB I-be tartozik. Célunk visszajuttatni a klubot oda, ahová tartozik.”




MERKANTIL BANK LIGA 2025/26, 16. FORDULÓ

Február 2. (hétfő) 20:00

BUDAPEST HONVÉD FC–VIDEOTON FC FEHÉRVÁR

Bozsik Aréna

2026. 02. 02. 16:58Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub