Bokor Blanka külföldön, az osztrák LASK csapatában folytatja pályafutását. Középpályásunk 2025 nyarán az MTK Budapesttől érkezett Kispestre, és az elmúlt idényben meghatározó szerepet játszott csapatunk sikereiben, valamint Magyar Kupa-menetelésében. Vezetőedzőnk, Dörnyei Balázs 22 alkalommal számított rá, ez idő alatt három gólt jegyzett. Bár szerettük volna meghosszabbítani játékosunk szerződését, ő végül a távozás és az új kihívás mellett döntött.
Két légiósunk, Agnes Stenlund és Narita Eri szerződésük lejártával elhagyták klubunkat. A 23 éves svéd kapus öt mérkőzésen kapott kezdőként bizalmat, míg a japán középpályás 8 találkozón segítette csapatunkat, amelyeken két gólt szerzett. Mindketten fél évet töltöttek Kispesten.
Távozik Czinege Eszter és Gégény Petra is, akik a téli felkészülési időszakban kölcsönjátékosként csatlakoztak csapatunkhoz, szerződésük lejártával azonban mindketten visszatérnek klubjukhoz. Czinege három, míg Gégény egy gólt szerzett Honvéd-mezben.
Végh Adrienn 2024-ben csatlakozott együttesünkhöz, az elmúlt két idényben 36 tétmérkőzésen ölthette magára a Honvéd-mezt. Középpályásunk a következő idénytől az Astra HFC csapatában folytatja pályafutását.
Távozik továbbá Szalay Gyöngyvér és Feil Réka is, akik a mögöttünk hagyott szezonban nemcsak az NB I-ben, de U19-es korosztályunkban is szerepet vállaltak. Földvári Fanni sem klubunknál folytatja pályafutását, a 24 éves labdarúgó 15 tétmérkőzésen vállalt szerepet a Honvéd színeiben.
Köszönjük minden távozó játékosunk munkáját, elkötelezettségét és a közösen átélt sikereket. További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!






