Válogatott játékossal erősödik a női csapatunk (védelme), klubunk ugyanis megegyezett a bosnyák Maja Hreljával, aki Kispesten folytatja pályafutását. A 24 esztendős játékos legutóbb az FK Sarajevo együttesében szerepelt, amellyel bajnoki címet szerzett az előző idényben.
Korozmán Krisztián, szakvezető: „A védelmünket szerettük volna még tovább erősíteni és Maja személyében egy olyan tapasztalt játékost sikerült igazolnunk, aki nemzetközi szinten is megmérette már magát, válogatott labdarúgó, sőt 2023-ban ő volt az év játékosa Boszniában, örülünk, hogy csatlakozott hozzánk.“
Maja Hrelja: „A szülővárosomban Gorazdéban kezdtem el futballozni, először az utcán játszottam, a bátyjáimmal és más fiúkkal. Nagyon szerettem már akkor is focizni, ahogyan az is motivált, hogy a fiúkkal kell felvennem a versenyt, erősebbek voltak, de bizonyítani akartam. Az első klubom otthon az SFK Libero volt. Azért választottam a Honvédot, mert nagyon jó körülmények vannak a klubnál, minőségi edzéslehetőségeink vannak, odafigyelnek az étkezésre, jók a körülmények és a magyar bajnokság is rendkívül érdekesnek tűnik a számomra. Szeretek nagy célokat kitűzni magam elé, a csapattal az első ötben végeznék az előttünk álló szezonban, miközben szeretnék tovább fejlődni és még több tapasztalatot gyűjteni.“
Martin Masaryk, vezetőedző: „Maja fiatal kora ellenére már a bosnyák válogatottban és a női Bajnokok Ligájában is szerepelt, nemcsak tehetséges, hanem nemzetközi szinten is tapasztalattal rendelkező játékos. Fiatal, szép jövő előtt álló, technikás játékost kerestünk a védelmünkbe, Maja pedig ilyen, ezekkel a képességekkel pedig vezére lehet a hátsó alakzatnak.“





