Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Utánpótlás eredmények

Utánpótlás eredmények

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 11. 19. 15:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

U19-es együttesünk magabiztos győzelmet aratott a hétvégén, U15-ös csapatunk pedig utolsó mérkőzését játszotta az őszi szezonban.

U14 kiemelt bajnokság 11. forduló:
Budapest Honvéd FC – Vasas Kubala Akadémia 0-3 (0-1)
Gólszerző: Hubert (15., 77., 79.)

Szamosi Tamás értékelése: „Nagy csalódás számunkra a mérkőzés, nem az eredmény miatt, sokkal inkább a mutatott játék az, amitől jóval többet vártunk. Csapatszinten és egyénileg is a játék minden részében fejlődnünk kell.”

U15 kiemelt bajnokság, 11. forduló:
Budapest Honvéd FC – PAFC 0-0 (0-0)

Körtvélyesi István értékelése: „Az első félidőben főként mezőnyben zajlott a játék, szervezettek voltunk és nagyrészt az történt, amit szerettünk volna. Volt lehetőségünk a gólszerzésre, de ellenfelünk kapusa menteni tudott. A második játékrészben kicsit csapkodó lett részünkről a játék, fejben elfáradtunk, ugyanakkor mentalitásunk és szervezettségünk megmaradt. A mérkőzés végéig motiváltak maradtunk, nyerni szerettünk volna és minden labdáért küzdöttünk. Gratulálok a csapatnak az őszi teljesítményhez, mert nagyon sokat léptünk előre egyénileg és csapatszinten is. Komoly ellenfelei vagyunk a bajnokságban bárkinek.”

U16 kiemelt bajnokság, 10. forduló:
Budapest Honvéd FC – PMFC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Takaró (50.)

Petrók Viktor értékelése: „A mai mérkőzésen nem jó felfogásban, sok technikai hibával játszottunk, ennek ellenére több helyzetet is kidolgoztunk. A mérkőzés előrehaladtával jobban elbizonytalanodtunk, ellenfelünk pedig egyre magabiztosabbá vált. Alakulhatott volna úgy is, hogy megnyerjük a találkozót, de összességében reális eredmény született."

U19 kiemelt bajnokság, 11. forduló:
Budapest Honvéd FC – DVSC 5-1 (4-1)
Gólszerzők: Nagy (12., 32.), Alarishi (28.), Gyebróczki (30.), Igricz (85.), ill. Lovas (39.)

Takács László értékelése: „Jól kezdtük a mérkőzést, energikusak és frissek voltunk a pályán. Jó helyen szereztünk labdákat, amelyekből gólokat tudtunk szerezni. Ahhoz, hogy 4 gólt szerezzünk az első félidőben, az is kellett, hogy az ellenfél nagy egyéni hibákat kövessen el. A 2. félidőben zártan védekeztünk, átadtuk a kezdeményezést a Debrecennek, kontrákból szép támadásokat vezettünk, ebből egyet sikerült gólra váltani. Sok jó egyéni teljesítményünk volt, ezen a napon ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk.”

 

2024. 11. 19. 15:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia