Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
UP-hétvége: Bronzérem a nemzetközi tornán; előztek az U16-osok

UP-hétvége: Bronzérem a nemzetközi tornán; előztek az U16-osok

Klub

Megjelenés: 2025. 03. 24. 11:28Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Sikeres hétvégén vannak túl utánpótlás csapataink.

A válogatott szünetben nem volt teljes a hétvégi körkép utánpótlás-fronton sem, hiszen U19-es együttesünk nem lépett pályára, az U17-esekre pedig edzőmeccs várt. Bogdánfi Márton tanítványai 13 kört követően vezetik a bajnokságukat, két ponttal a Vasas, öt ponttal pedig a PAFC előtt. A szombati ellenfél az országos kiemelt bajnokságból ’kiszoruló’ UTE volt.

Budapest Honvéd U17–UTE U17 5-1

G: Kis, Acsai, Kobela, Oros-Kovács, Varga K.

Bogdánfi Márton, vezetőedző:

„A válogatott szünetben mindenképpen szerettünk volna játszani, gyakorolni és lehetőséget adni azoknak a játékosoknak is, akiknek kevesebb játékperc jutott eddig a szezonban. Az első 50 percben ellenfelünk nagyon lelkesen, szervezetten játszott, nem tudtuk azt a játékot nyújtani, amit elvártam volna. Rengeteg párharcot vesztettünk és sok volt a ki nem kényszerített technikai hibánk, pontatlanul játszottunk. Az utolsó 30 percben akkora nyomást tudtunk gyakorolni az ellenfélre, amit elvártam volna az egész mérkőzésen. Nagy pozitívum, hogy több játékosunk is sérülésből visszatérhetett és végre pályán láthattuk őket, nekik volt a leghasznosabb a mai mérkőzés.

A bajnokságban második helyezett U16-osaink négy nyeretlen bajnokit követően találtak rá ismét a győzelem útjára, és mivel a PAFC vereséget szenvedett az éllovas Vasas otthonában, egy helyet ugrottak a tabellán. Petrók Viktor csapata a Zalaegerszeget verte könnyedén, három góllal és a pontvadászatban a legjobb gólkülönbséggel (+18) bírnak jelenleg.

Budapest Honvéd U16–ZTE FC U16 3-0

G: För (12.), Somogyi (21.), Érsek (77.).

Petrók Viktor, vezetőedző:

"Görcsösen, sok hibával játszottunk az első negyedórában. Utána folyamatosan javultunk a játék minden elemében, bár még mindig sok volt a ki nem kényszerített hiba. A letámadásunk jól működött, sokat dolgoztunk labdaszerzésben. Szervezésben türelmesebben kell játszanunk a jövőben. Megérdemelték a srácok sikert, összességében jó alapelvek mentén játszottunk, remélem ezen az úton tudunk továbbmenni."

U15-öseink Diósgyőrbe látogattak a bajnokság 14. fordulójában, gól ugyanakkor nem született a találkozón.

DVTK U15–Budapest Honvéd U15 0-0

Körtvélyesi István, vezetőedző:

„Az első játékrészben végig törekedtünk a játékra és voltak nagyon szép támadásaink, illetve védekezésünk is szervezett volt, ellenfelünk nem is nagyon tudott vele mit kezdeni. Az első félidőben a legnagyobb problémánk az volt, hogy lassan, vagy nem tudtunk védővonalat áttörni. Pedig megvoltak az üres területre induló embereink, de az akciók lejátszása nem volt tökéletes. A második játékrészben játékunk egy kicsit direktebb lett az átlagosnál, de ez érthető hiszen minőségi fölényben voltunk az ellenfél védőivel szemben. Több nagy helyzetünk is volt, mondhatni nyert mérkőzést engedtünk el. A csapat jelenléte és egysége megkérdőjelezhetetlen volt, az eredmény sajnos nem reális.”

U14-es korosztályunk fontos három ponttal gazdagodott és tapad az előtte lévő Illés Akadémiára.

Budapest Honvéd U14–Várda Labdarúgó Akadémia U14 4-2

G: Pisont (9.), Schill (30.), Varga (36.), Gerebenes (48.).

Szamosi Tamás, vezetőedző:

„Jó mérkőzést játszottunk a mai nap folyamán, amelynek köszönhetően megérdemelten tartottuk itthon a három pontot! A héten begyakorolt elemek a pályán is megmutatkoztak, ennek volt köszönhető a két pontrúgásból szerzett gólunk is.”

U10-es csapatunk Szlovákiában szerepelt nemzetközi tornán, ahol a csoportmeccsek után csupán csak gólkülönbséggel maradt el a legjobb 4 közé kerüléstől, az 5. helyért vívott küzdelemben a büntetők a mieink javára döntöttek. A tornán többek közt olyan csapatok képviseltették magukat, mint a Slovan Bratislava, a Crvena Zvezda, a Sturm Graz, az ETO FC Győr, vagy a Spartak Trnava.

Sánta Attila, vezetőedző:

„A gyengébb minőségű pálya és a lesszabály elhagyása miatt alkalmazkodnunk kellett a szokatlan körülményekhez, ezáltal nem minden alapelvünk tudott hatékonyan működni, ugyanakkor pozitív volt, hogy mindezek ellenére végig törekedtünk rá. Összességében büszkék vagyunk a srácokra, mert becsülettel küzdöttek végig a Honvéd sikereiért, valamint a torna jól szolgálta egyéni fejlődésüket is, mert nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk, ahol markánsan megjelent a küzdelem és a mentális erő fontossága.”

U8-asainknak Ausztriában volt jelenésük az Ibra’s Challenge nemzetközi tornán.  

A csoportmeccseken magabiztos teljesítményt nyújtva 23-0-s gólarány mellett, mind az öt ellenfelet két vállra fektették a mieink, akik így az aranyágon folytathatták a szereplést. A negyeddöntőben a fizikálisan rendkívül erős és labdaügyes Vojvodina jött, végül a rendes játékidőt követő 1-1-es eredmény után büntetőkkel a mieink jutottak tovább. Az elődöntőben a Lokomotiva Zagreb csapata volt az ellenfél, amely jobbnak bizonyult, végül a Ferencváros csapatát legyőzve bronzéremmel zárták a tornát a mieink. 

Eredmények:

Budapest Honvéd FC – Fussballschule Raffl 7-0

Gólszerzők: Maróth (2), Dobos, Kiss A., Frank (2), Petróczi.

Budapest Honvéd FC – SV Donau Blau 6-0

Gólszerzők: Kovács K., Maróth (2), Frank, Dobos, Petróczi.

Budapest Honvéd FC – FK Austria Wien 2-0.

Gólszerzők: Maróth, Dobos.

Budapest Honvéd FC – Viitorul Arad 4-0

Gólszerzők: Maróth (3), Kereszturi.

Budapest Honvéd FC – Flyeralarm Admira Wacker  4-0

Gólszerzők: Szatmári, Kovács K., Frank, Petróczi.

Budapest Honvéd FC – FK Vojvodina 1-1 (büntetők után: 2-0)

Gólszerzők: Maróth (büntetők: Kiss A., Maróth).

Budapest Honvéd FC – Lokomotiva Zagreb   0-3

Budapest Honvéd FC – Ferencvárosi TC        2-1

Gólszerzők: Kiss A., Maróth.

Kovács Árpád, vezetőedző:

„A negyeddöntő fizikálisan és mentálisan is rengeteget kivett belőlünk és nem sikerült erre a meccsre felpörögnünk. Lassúak voltak a passzok és sok technikai hibát követtünk el. Helyzetünk itt is akadt, de az ellenfél egyénileg nagyon jó képességű gyerekekből állt és mentálisan erősebbek voltak. Megérdemelten nyerték meg a tornát. A bronzmeccsen a Fradival egy fáradt, de nagyon hajtós meccsen aztán sikerült megszerezni a bronzot. Nagyon fejlesztő és kemény torna volt a mai, mindenki hozzá tudott tenni.”

Kiemelt képen: U14-es csapatunk örül a gólnak.

2025. 03. 24. 11:28Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia