Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újra benépesült a Bozsik Aréna

Újra benépesült a Bozsik Aréna

Klub

Megjelenés: 2022. 06. 24. 17:27Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Stadiontúrán vehettek részt partneregyesületeink növendékei

Tombol a holtszezon, a legtöbben vízparton vakációznak, és a bajnokság végén a Bozsik Aréna is „szabadságra” ment, csend honolt a lelátókon egészen csütörtök délelőttig, amikor gyerekzsivaj töltötte be a nézőteret. A Budapest Honvéd két partneregyesülete, a Puebla Focisuli és a Pilisi LK ifjú focistái látogattak a Bozsik Arénába. Az ifjú focipalánták az oroszlánszobortól indultak, majd a közel 40 lurkó a C-lelátón helyet foglalva hallgatta meg a túravezető előadását a stadionról és a klub történetéről.

A legnépszerűbb hely természetesen a Honvéd öltözője volt, csak úgy záporoztak a kérdések: „hol öltözik Szappanos?“, „melyik Zsótér szekrénye?“, „hol melegítenek a játékosok?“ Az öltöző természetesen mindenkinek újdonság volt, de a lelátó sok gyereknek nem volt ismeretlen, mint elmondták, többen is rendszeresen járnak meccsre. Volt olyan is, aki más minőségben tette tiszteletét: „Én már labdaszedő is voltam itt“ – jelentette ki büszkén egy fiú.


Népszerű volt a következő állomás, a kispad és környéke is. A gyerekek boldogan ültek bele a Kispest-címerrel díszített székekbe. Többen a modern kor új vívmánya, a VAR-szoba után érdeklődtek. A látogatós utolsó állomása a sajtószoba volt, ahol ezúttal a mikrofon mögött ülő túravezető tette fel a kérdéseket és az újságírók helyén ülő gyerekek adtak válaszokat – becsületükre legyen mondva, hogy meglehetősen tájékozottak voltak, tudták a Honvéd bajnoki címeinek és a kupagyőzelmeinek számát is.

A túra elején reménykedtünk benne, hogy a gyerekek közül sokan ott lesznek a lelátón a bajnokság kezdetén, a látogatás végén pedig meggyőződésünk, hogy legtöbbjükkel biztosan találkozunk majd a nézőtéren.


Ha pedig ti is szívesen részt vennétek egy túrán a megújult stadionunkban, akkor a Bozsik Aréna weboldalán jelentkezhettek!

2022. 06. 24. 17:27Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub