Nem kezdtük rosszul a Simple Női Liga 2025-26-os kiírását, hiszen az első körökben a bajnoki címre is esélyes csapatok közül döntetlenre végeztünk a Ferencvárossal és az MTK Budapesttel is. A mögöttünk hagyott hét fordulóban lényegében a ’nagy négyes’ (Fradi, ETO FC, PAFC, MTK) mindegyik tagjával játszottunk már – mind a néggyel hazai pályán – ezeken a találkozókon két pontot gyűjtöttünk be. Szegeden nyerni tudtunk, a DVTK otthonában viszont bár vezettünk, végül nulla ponttal távoztunk. Ugyanakkor bizakodásra adhat okot, hogy vezetőedzőnk, Dörnyei Balázs a sikerrel megvívott Magyar Kupa-meccsen (Talents FC–Budapest Honvéd FC, 0–3) már becserélhette csapatunk legeredményesebb támadóját, a bajnokságban hat találatnál járó Vachter Fannit, akire hétvégén is nagy szükség lesz.
Szombati ellenfelünk az Újpest lesz, amely hat forduló után kilenc ponttal a tabella 7. helyét foglalja el. A lila-fehérek mérlege 50 százalékos, 3 győzelem mellett 3 vereség van a nevük mellett, ugyanakkor az említett négyesből csak az FTC-Telekom és a PAFC otthonában vendégszerepeltek eddig, előbbi esetben 5–3-as, míg utóbbi esetben 6–1-es vereséget szenvedtek.
Csakúgy, mint nálunk, az Újpestnél is van egy állandó gólfelelős: Ivana Boricic 5 gólt jegyzett eddig, a IV. kerületiek 20 éves támadója pedig pokolian jó formában várja az összecsapást, miután az első fordulót követően csak a PAFC ellen nem szerzett gólt, előtte a Viktoria FC, a Budaörs, a Fradi és a Szeged kapuját is bevette, utóbbit kétszer is.
A mieinkhez hasonlóan az Újpest is győzelemmel abszolválta a Magyar Kupa 4. fordulóját: Dunaújvárosban 2-0-s sikert arattak a lila fehérek, amivel megváltották a helyüket a legjobb 8 közé.
Újpest FC–Budapest Honvéd FC
Simple Női Liga, 7. forduló
október 11., szombat, 15.00
Újpest Labdarúgó Sportcentrum





