Ismét két olyan csapat találkozik, amelynek ez lesz az első mérkőzése egymással. A pécsieknek, velünk ellentétben, ez az első élvonalbeli szezonuk, és a hat mérkőzés alatt, két vereség, két döntetlen és két győzelem a mérlegük, nyolc ponttal jelenleg a tabella 5. helyén állnak. Érdekesség, hogy a PMFC mindkét győzelmét idegenben szerezte.
Mi sem panaszkodhatunk, hat forduló alatt hét pontot gyűjtöttünk, a bajnokságban legutóbb a Soroksár ellen győztünk 4-0-ra, a Simple Női Kupában pedig egy küzdelmes, harcos meccset játszottunk a PAFC ellen. Mindkét együttesben sok a fiatal játékos, biztos, hogy egy lendületes, kiélezett, jó mérkőzést láthatunk majd Pécsen.
Simple Női Liga 7. forduló
PMFC – Budapest Honvéd FC
Október 12., szombat, 13:00
PMFC Stadion
Hajrá, lányok!
Csak a Kispest!




.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)