Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Új erőnléti edzővel kezdtük meg a felkészülést a tavaszi szezonra

Új erőnléti edzővel kezdtük meg a felkészülést a tavaszi szezonra

Klub

Megjelenés: 2025. 01. 07. 09:40Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A pénteki felméréseket követően hétfőn újabb edzést tartott Feczkó Tamás.

Pénteken – immáron Feczkó Tamás irányításával – megkezdte csapatunk a felkészülést a tavaszi idényre, amely a mai napon már magasabb intenzitású edzésekkel folytatta a munkát. Klubunktól távozott Szabados Krisztián erőnléti edző, helyét Tepliczky Péter vette át. A szakember korábban dolgozott többek közt Diósgyőrben, a III. Kerületben, az MTK Akadémián és a Vasas Kubala Akadémián is, de a Honvéd-közeg sem ismeretlen számára, Kispesten korosztályos vezetőedzőként tevékenykedett 2019-ben.

Januárban több edzőmérkőzést is játszik együttesünk, mindhármat hazai környezetben, a Magyar Futball Akadémián, míg várhatóan szintén három alkalommal Törökországban lépnek pályára a srácok.

Elsőként szombaton, 13.00-kor zártkapus mérkőzésen a másodosztály listavezetőjét, a Kozármislenyt fogadjuk Kispesten, majd egy héttel később a Slovan Bratislava második csapatát látjuk vendégül hasonló körülmények között, az akadémiai meccseket tekintve január 24-én a Komárom ’zárja a sort’.

Csapatunk szombaton gépre száll, Törökországban először 27-én, hétfőn a koszovói első osztály éllovasával, a KF Dritával, majd szerdán a szerb Jedinstvo együttesével meccsel. A mérkőzések történéseiről hivatalos oldalunkon adunk tájékoztatást.

A teljes januári menetrend:

A Budapest Honvéd januári menetrendje:

Január 11., szombat, 13.00 Budapest Honvéd–Kozármisleny

Január 18., szombat, 13.00 Budapest Honvéd–Slovan Bratislava II. (szlovák)

Január 24., péntek, 11.00 Budapest Honvéd–Komárom

Törökországi edzőtábor meccsei:

Január 27., hétfő, Budapest Honvéd–KF Drita (koszovói)

Január 29., szerda, Budapest Honvéd–Jedinstvo (szerb)

Január 31., péntek, szervezés alatt

2025. 01. 07. 09:40Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub