Klubunk is meghívást kapott a Kocsis István Nemzetközi Emléktornára, melyet Csornán rendeztek a húszszoros magyar válogatott, csornai születésű és klubunkban közel 200 mérkőzésen pályára lépő Kocsis István emlékére, aki 1994-ben, 44 évesen hunyt el.
A 14 csapatos, U9-es korosztályú tornán Evanics Martin tanítványai a Ferencvárossal, a Király SE-vel, a Gyirmóttal, a Pápával, a Csornai KK-válogatottal és az Inter Bratislavával találkoztak a csoportküzdelmek során. Az első mérkőzés kivételével az összes találkozót sikerült megnyerni, ebből négyszer kapott gól nélkül.
Eredményeink a csoportkörben:
Honvéd–Ferencváros 0–2
Honvéd–Király SE 1–0
Honvéd–Gyirmót 3–2
Honvéd–Pápa 4–0
Honvéd–Csornai KK válogatott 6–0
Honvéd–Inter Bratislava 2–0
A negyeddöntőben a házigazda Csorna együttese következett, melyet 2–0-ás győzelemmel abszolvált csapatunk és bejutott a legjobb 4 közé, ahol a későbbi győztes FTC jelentette a végállomást (0–2). A bronzmérkőzésen hátrányból fordítva 3–1-re legyőztük az Inter Bratislava csapatát, így a 3. helyen végeztünk a rangos utánpótlástornán.
A bronzérem mellett két játékosunkat is beválasztották az idei esemény All Star csapatába Bódi-Szabó Viktor és Kondisz Áron személyében, Zajos Igor pedig a torna legjobb kapusáért járó díjat nyerte el.
Evanics Martin vezetőedző értékelése:
„Nagyon elégedett vagyok mai nappal és a torna szervezésével, a pálya minőségével, nagyszerű, hogy volt lehetőségünk végig árnyékba vonulni, vagy akár az épületbe, hisz nagy segítség volt, hogy folyamatosan frissíthették magukat a gyerekek. Nagyon élveztük, hogy egyik meccsből jött a másik, nem volt holtidő a mérkőzések között, bár minden torna hasonló szervezésű lenne. Nagyon jó mérkőzéseket játszhattunk, ráadásul nemzetközi csapatok ellen is, remek szintmérő volt ez a mai nap. A Ferencváros elleni meccsek mindig a legjobbak, mert velük viszonylag sűrűn találkozunk és az mindig egyfajta értékmérő, hogy milyen irányba tartunk, ma is kiváló játékkal rukkoltunk elő ellenük. Gratulálok nekik is a tornagyőzelemhez és a fiaimnak, akik nagyot küzdöttek és hajtottak a mai napon, büszke vagyok rájuk!






