Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tűz a szemekben

Tűz a szemekben

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 07. 02. 12:49Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Kocsis Dominik pazar szólógóllal szerezte a nyár első kispesti találatát

Első nyári felkészülési mérkőzésünket játszottuk a Magyar Futball Akadémián az Ajka együttese ellen, melyen 3–0-s sikert arattunk. A találkozó első 45 percét végigjátszó Kocsis Dominik Tomás Tujvel kirúgását követően szerzett impozáns találatot a 17 percben. Szélsőnk társaihoz hasonlóan felszabadultan, bátran játszott, még úgy is, hogy az U21-es válogatottban való szereplés miatt kevesebb ideje volt a pihenésre.

„Igaz, később csatlakoztunk a társakhoz, de mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy már nagyon vártuk a közös munkát – mondta eltökélten Kocsis Dominik, – izgatottan és magabiztosan tértünk vissza Kispestre! Örülök a gólomnak, néha a kívülről esetleg nehezebbnek tűnő megoldás a célravezetőbb, de sokkal fontosabb az, hogy mindenki bizonyítani szeretett volna az Ajka ellen, láttam a srácok szemében a tüzet! 

Első keretünk ugyan csak szűk két hete kezdte el a közös munkát, de talán az akadémián töltött éveknek (is) köszönhetően a csapat összeszokott társaság benyomását keltette. Talán ezt is láthatták szurkolóink, ugyanis a mérkőzés előtt és után is megtapsolták csapatunkat.

„Sokszor megköszöntem már a szurkolóknak azt, amit értünk tesznek, de nem lehet elégszer – tért ki a Kispest-táborra támadónk. – Már az óriási dolog, hogy a mérkőzés előtt egy órával sorban álltak, hogy bejuthassanak egy felkészülési mérkőzésre, az pedig, hogy végig bíztattak minket, az ismét lehengerlő volt. Rengeteget adtak hozzá a teljesítményünkhöz, nekik köszönhetően is tudtunk sikeresek lenni.”

Bár a felkészülés második hetéből még nem lehet komoly következtetéseket levonni, de mindenképpen pozitívum az előző szezonban bronzérmes Ajka legyőzése. Szélsőnk persze nem szeretne előre szaladni, hiszen tudja, hogy rengeteg munka vár rá és a csapatra egyaránt.

„Ismerjük egymást a társakkal nagyon régóta, de sokakkal azért össze kell még szoknunk, de van is erre még négy hetünk a rajtig – folytatta Kocsis Dominik. – Fizikailag vannak még hiányosságaink, ez ilyenkor természetes, de ha ezt a higgadt, magabiztos játékot tudjuk majd hozni mindig és élvezzük, amit csinálunk, nem lesz probléma.”

2023. 07. 02. 12:49Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub