Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Túra Nagyszombaton

Túra Nagyszombaton

Női labdarúgás

Megjelenés: 2023. 04. 11. 15:57Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Gyulára látogatott női keretünk

A Budapest Honvéd csapatai közül a legnagyobb távot tette meg az utazás tekintetében női együttesünk, hiszen a hölgyek a Gyulai Amazonok vendégei voltak a Grosics Gyula Akadémián. A találkozón 5–0-s hazai siker születettSzerencséjére Vass László csapatának a héten nem kell nagyobb távot megtennie, hiszen szombaton hat órakor a Monort fogadja a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban, másfél órával Dean Klafuricék Ferencváros elleni rangadója előtt.

Vass László: – A két papíron nehezebb mérkőzést követően egy valamivel könnyebbnek tűnő párharc következett, de tudtuk, hogy itt sem mi vagyunk az esélyesek. 4–3–3-as hadrendben álltunk fel a Gyula ellen, az első félidőben nem volt nagyobb különbség a felek között, két büntetőnek hála tudott kétgólos előnyre szert tenni a hazai csapat a szünet előtt. A játékban úgy érzem, hogy megfeleltünk, főképp védekezésben, de továbbra is nagy problémám, hogy nehezen jutunk el a támadóharmadba, a pontos passzok hiányoznak. Az építkezéssel még vannak nehézségek, de a lányok hozzáállásával ezúttal sem volt baj, az edzéseken azért dolgoznak, hogy jobbak legyenek játékosként és csapatként is előre lépjünk.

NŐI NB II, KELETI CSOPORT 15. FORDULÓ
GYULAI AMAZONOK–BUDAPEST HONVÉD FC 5–0 (2–0)
Gyula, Grosics Gyula Akadémia

V: Hegyi E. (Kiszin, Kádár)
G:
Kurai (24., tizenegyesből, 60.), Kajári (33., tizenegyesből), Paál (52.), Kurta (62.)

Honvéd: Kiss R. – Tratner (Kőmíves, 60.), Nagy E., Zrínyi, Diós, Lakatos A., Szokolányi, Németh, Tóth B. (Patonay, 80.), Bordás, Batta (Wieszt, 55.)
Vezetőedző: Vass László

2023. 04. 11. 15:57Női labdarúgás

Kapcsolódó hírek

A PMFC-t fogadjuk hétvégén a Bozsik Arénában

A PMFC-t fogadjuk hétvégén a Bozsik Arénában

Információk, érdekességek – minden, amit a PMFC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 02. | Női labdarúgás

Nyolc tétmérkőzés óta veretlenül – Vachter és Palama góljaival győzelem Szekszárdon

Nyolc tétmérkőzés óta veretlenül – Vachter és Palama góljaival győzelem Szekszárdon

Női csapatunk a Simple Női Liga 13. fordulójában 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárd FC otthonában.

2026. 10. 25. | Női labdarúgás

Róth Rebeka: A célunk, hogy folytassuk a veretlenségi sorozatunkat

Róth Rebeka: A célunk, hogy folytassuk a veretlenségi sorozatunkat

Középpályásunkkal, Róth Rebekával az MTK elleni rangadóról, a Simple Női Liga új lebonyolításáról, valamint a szombati Szekszárd FC elleni bajnokiról is beszélgettünk.

2026. 10. 25. | Női labdarúgás

Idegenbeli túra következik – Szekszárdra utazik női csapatunk

Idegenbeli túra következik – Szekszárdra utazik női csapatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a Szekszárd FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 24. | Női labdarúgás