Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Továbbra is bevehetetlen a Bozsik – Ezúttal a Mezőkövesdnek rúgtunk ötöt

Továbbra is bevehetetlen a Bozsik – Ezúttal a Mezőkövesdnek rúgtunk ötöt

Mérkőzések

Megjelenés: 2025. 10. 27. 09:32Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Fontos három ponttal gazdagodtunk a Merkantil Bank Liga 11. fordulójának rangadóján, amivel a tabella második helyére ugrottunk.

A Vasas zuglói döntetlene miatt a forduló előtti állapotnál is nagyobb téttel bírt a mostani mérkőzés, miután a tabellán második Mezőkövesd Zsóry FC látogatott a Bozsik Arénába. A mieink a vesztett pontok tekintetében a legjobb hazai mérleggel várták a találkozót, a vendégek ugyanakkor a fordulót megelőző négy meccsükön mindössze 5 pontot jegyeztek otthonuktól távol.

Feczkó Tamás mindössze egy helyen változtatott a múlt heti kezdőcsapatán, Medgyes Zoltán helyett Zuigeber Ákos került be. Ez remek döntésnek bizonyult, a harmadik percben ugyanis Csontos beadását Zuigeber fejelte a kapu jobb oldalába (1–0). A 11. percben Csirmaz jobb oldali centerezése után Baki próbálta megakadályozni, hogy a középen érkező centerhez jusson a labda, védőnk lábáról azonban szerencsétlenül Tujvel kapujában kötött ki a játékszer (1–1). Két percre rá Ujváry vállalkozott szólóra, majd tett be egy labdát remekül az ötös vonala környékére. Középen Kántor érkezett tökéletes ütemben, Keresztesről azonban ugyanaz nem volt elmondható és csak buktatni tudta támadónkat, így Molnár játékvezető büntetőt ítélt, amelyet Csontos ezúttal is magabiztosan értékesített (2–1).

A 17. minutumban egy keresztlabdát fülelt le a vendégek támadósora és bár létszámfölényben vihették rá a védelmünkre a labdát, Tujvel hatalmas bravúrral, lábbal védett. A hosszabbítás utolsó pillanataiban Szabó Alex adott középre, Kántor akrobatikus mozdulattal, a kapunak háttal próbált lövőhelyzethez jutni, de a védőkről lecsorgó labda a kapu mellett hagyta el a játékteret. A fordulást követően a Kövesd jegyezte az első nagy helyzetet: a csereként beálló Bartusz cselezgetett, majd tüzelt, Tujvel ismét bravúrt bemutatva hárított és ’tartotta egy gólon’ a vendégeket. Az 59. minutumban Hangya adott hajszálpontosan középre, ahová ismét Zuigeber érkezett a legjobbkor, majd ahogyan az első játékrészben, úgy ezúttal is – Deczkynek esélyt sem adva – nagyszerű súlypontemelkedésről tanúbizonyságot téve bólintott a kapuba (3–1). Huszonkét éves támadónknak ez már a hetedik találata volt a bajnokságban, amivel átvette a vezetést a góllövőlistán. A 76. percben Lőrinczy szöglete után Varjas fejelt közvetlen közelről a kapuba (3–2), de a válasz ezúttal is gyorsan jött. Három perccel később ugyanis Pekár harcolt meg a labdáért, majd tette át a hosszú oldalra a csereként érkező Medgyesnek, aki elemi erővel lőtte ki a hosszú sarkot (4–2). Ám ezzel még korántsem volt vége: A 87. percben egy kontratámadásnál Medgyes hozta fel a labdát a saját térfelünkről, majd tálalt Pinte elé, aki tetszetősen tekerte el a labdát védője és Deczky mellett (5–2). A Karcag elleni hazai bajnokit követően a szezonban második alkalommal játszottunk 5–2-t. Győzelmünkkel felléptünk a tabella második helyére. Csütörtökön Magyar Kupa mérkőzést játszunk, ahol a Debreceni VSC lesz az ellenfelünk. Érdekesség, hogy vendéglátóink szintén 5–2-es győzelmet arattak a mai napon – az Újpest ellen.

MERKANTIL BANK LIGA 2025/26, 11. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC–Mezőkövesd Zsóry FC 5–2 (2–1)

Bozsik Aréna, 3521 néző. Vezette: Molnár Attila (Garai Péter, Dobos Dávid).

HONVÉD: Tujvel – Szabó A., Baki, Csontos – Ujváry, Pekár (Sigér, 80.), Szamosi (Somogyi, 80.), Hangya (Kállai, 85.) – Zuigeber (Pinte, 67.), Kántor, Gyurcsó (Medgyes, 67.). Vezetőedző: Feczkó Tamás

Mezőkövesd: Deczky – Csirmaz, Varjas, Keresztes, Debreceni – Csatári (Lőrinczy, 64.), Bertus (Zvekanov, 64.), Vidnyánszky (Kovalenko, 64.) – Vörös, Pintér (Bartusz, 41.), Szalai. Vezetőedző: Csertői Aurél

G: Zuigeber (3., 59.), Csontos (14.), Medgyes (79.), Pinte (87.) illetve Baki (12. – öngól), Varjas (76.).

Feczkó Tamás, vezetőedző:

Először is a klubunk minden alkalmazottja nevében szeretném kifejezni őszinte részvétünket Hagyacki József miatt a kövesdieknek. Biztos, hogy óriási űrt hagy maga mögött. Az eddigi legjobb csapat ellen játszottunk, nem érdemtelen a tabellán elfoglalt helyezésük. Tudtuk, hogy eddig csak egyszer győzte le a Honvéd a Mezőkövesdet, ez is motivált minket. Nagyon kezdeményezően léptünk fel, már a harmadik percben megszereztük a vezetést és a vendégek egyenlítése után két perccel ismét sikerült előnybe kerülnünk, ez nagyon fontos volt számunkra. Szerettük volna, ha megjátszhatóak a sorok között a támadó középpályásaink, ha pedig le tudják védekezni őket, akkor a széleken szerettük volna megbontani az ellenfelünket. A második félidei játékunk tetszett: Többször is meg tudtuk bontani a védekezésüket. A második játékrészben az optimális kockázatvállalás volt a cél, mélyebbről építkeztünk, mert az ellenfél jó taktikát dolgozott ki és jól passzolt. A kontratámadásaink veszélyesek voltak, szép gólokat rúgtunk és jó volt a helyzetkihasználásunk. Amikor kellett, Tomás (Tomás Tujvel  – a szerk.) védett két óriásit. Nehéz hét volt mögöttünk, de mentálisan nagyon jól reagáltunk az elmúlt hétre. Sok érték van még ebben a csapatban.

Csertői Aurél, vezetőedző:

Sajnos a mai mérkőzésen a Honvéd jobban játszott, mint mi. A védekezésünk nem volt stabil, sok hibával futballoztunk. A második félidőben mindent egy lapra feltéve támadtunk, de lekontráztak minket és a Honvéd megérdemelten nyert.

2025. 10. 27. 09:32Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub