Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Történelmi pillanatok

Történelmi pillanatok

Klub

Megjelenés: 2021. 03. 15. 18:00Olvasási idő: 2 perc

Heti Honvéd – az egyes szám bűvöletében indult a Bozsik Aréna tesztmeccse

Számok

1

Első mérkőzés, első gól, első kapufa, első dupla. Mindez március 14-én, a Budapest Honvéd–Szekszárdi UFC NB III-as bajnoki mérkőzésen történt. Az új Bozsik Aréna első találkozójának első gólját az első percben Lukács Dániel szerezte. Az első kapufa szintén a gyors kispesti támadó nevéhez fűződik, mint ahogy az első duplázást is ő érte el.

7

Hetedik alkalommal fordult elő a DVTK–Bp. Honvéd párosítás történetében, hogy nem esett gól a mérkőzésen.

40

Mohamed Mezghrani a Diósgyőr otthonában 40. bajnoki meccsét játszotta a Honvéd színeiben.

  

Tudtad?

A „profiper” után eltiltott kispesti játékosok az MLSZ tilalma ellenére meccseket játszottak Kispest Diadal FC néven.

 

Ez történt a héten (március 15. – március 21.):

100 éve:

1921. március 20-án, a bajnokság 16. fordulójában a Hungária úton 6 ezer néző előtt az MTK Orth György két góljával legyőzte a Kispesti AC-t. 

50 éve:

Tízezer néző előtt, Pusztai László góljával 1–0-ra győzte le a Videotont Székesfehérváron a Budapest Honvéd, 1971. március 20-án.

25 éve:

A Kispest-HFC 1996. március 16-án, 2–0-s félidő után 2–1-re verte a Győri ETO FC-t. A győri találkozón a kispestiek góljait Tóth Mihály és Mátyus János szerezték.


Születésnapok

Március 16.: Fodor Imre (1963), Csizmadia Mihály (1923), Mészáros Attila (1983)

Március 17.: Adrian Negrau (1968) 

Március 18.: Ács Gusztáv (1967)    

Március 19.: Florin Batrinu (1971) 

Március 20.: Hrotkó II János (1922)

Március 21.: Kalmár Jenő (1908), Tichy Lajos (1935), Sallai Tibor (1969)                                  

 

Elhunytak 

Március 11.: Kónya Ferenc Elemér (1977)

Március 17.: Sipos Ferenc (1997), Paczolay Károly (1968)  

Március 20.: Preiner Kálmán (1999) 

 

Csapataink eredményei:

OTP Bank Liga: Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd 0–0

NB III: Budapest Honvéd II–Szekszárd UFC 5–1

U19: Nyíregyháza–Budapest Honvéd-MFA 1–1

U17: Budapest Honvéd-MFA–Vasas 2–1

U16: Budapest Honvéd-MFA–Debreceni VSC 7–1

U15: Paksi FC–Budapest Honvéd-MFA 1–2

U14: Paksi FC–Budapest Honvéd-MFA 2–1

Öregfiúk: BVSC-Zugló–Honvéd BKE 0–6

2021. 03. 15. 18:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub