A Bozsik Stadion utolsó meccsein ott volt, most pedig az új Bozsik Aréna avatására készül Baráth Botond, a Budapest Honvéd védője, így csapatunk kiválóságával emlékeztünk a régi létesítményre és tekintettünk előre a nagy napra.
2018. augusztus 5. Emlékszel?
Az volt az utolsó mérkőzés a Bozsikban, ugye? – kérdezett vissza Baráth Botond.
Így van. Honvéd–Paks, 1–0. A mostani kerettagok közül te, Nagy Gergő és Batik Bence játszottatok a találkozón.
Nyilván, mivel az utolsó tétmeccsről van szó, ezért emlék, de bevallom, az egy fordulóval korábban, a Kisvárda ellen játszott meccs jobban megmaradt, akkor 4–0-ra nyertünk, sok fiatal játszott, s 2018 nyarán három győztes bajnokival tudtunk búcsúzni. Aztán volt még egy gálameccs, na, az örök emlék. Nagyon jó volt, egész napos program, jöttek a szurkolók, megnézték a stadiont, bent voltak az öltözőben és több csoportot én vezethettem körbe, különleges nap volt. Este pedig jött a fénypont, pályára léptek a legendák, tele volt a kanyar, csodálatos hangulatot teremtettek a drukkerek. Nagy Gergő és én voltunk a két partjelző, kaptam a szurkolóktól egy hatalmas zászlót, azzal tudtam beinteni a leseket, jó kis nap volt!
Az őszi szezonban még a Bozsikban edzettetek, majd jött a költözés. A csapatnak az akadémiára, míg neked Kansasbe, az Egyesült Államokba.
Furcsa volt, hiszen addigra már beállt a szervezetem, gyakorlatilag bárhonnan eljutottam volna a Bozsikba. Ha kitettek volna Vecsésen, az Üllői úton, vagy épp az Ady Endrén, csukott szemmel is megtaláltam volna a stadiont, ismertem az összes kerülőutat, kis utcát, ezért is volt furcsa elhagyni a helyet. Ráadásul nem az volt, hogy maradtam a Honvédnál, hanem teljesen ellenkező irányba fordultam.
Másfél évet töltöttél Amerikában, mire visszatértél, azért már elkezdett alakulni a stadion.
Nagyon jó volt látni a visszatérésem után, akkor már látszott, hogy valami olyasmi épül, amire mindenki büszke lesz, szurkolók és játékosok egyaránt. Pontosabban hazai szurkoló és játékos, hiszen bízom benne, hogy a vendégek nem fogják szeretni.
Vannak kedvenc emlékeid a régi stadionból?
Nem is kevés! Tíz évet töltöttem ott, voltam akadémista és felnőttjátékos is, sok mindenről van emlékem. Az akadémián, az első két-három évben szinte az egész hetet bent töltöttük, csak hétvégén mehettünk ki, de aztán olyan is előfordult, hogy mivel játszottunk az NB II-ben, utaztunk az NB I-es csapattal, hétvégén se mentünk haza, és két-három hónapot bent nyomtunk az akadémián. Talán csak a kisboltba mentünk ki, de sok időt töltöttünk ott.
Melyik a kedvenc meccsed?
Nézőként egy Hamburg elleni UEFA-kupa-meccs, nagyon jó hangulata volt, míg játékosként a Fradival vívott meccseket szerettem, azokon mindig sokan voltak kint, remek hangulatot teremtve, s igen, lőttem egy bombagólt is, ami szintén kellemes emlék.
Ha nemcsak a pályát nézzük, hanem az öltözőt, akkor azért oda is köthet néhány emlékezetes pillanat.
Lehet, hogy nem az volt a legmodernebb stadion, de megvan a hangulata, a hierarchiája, mindig voltak olyan emberek az öltözőben, akik letettek valamit az asztalra, kinőtt néhány legendás játékos. No meg ott volt Robi bá’ (Pandur Róbert szertáros – a szerk.), aki folyamatosan tolta a sztorikat. Az igazán erős történeteket nem mesélhetem el, amit elmesélhetek, az nem annyira erős, és nekünk is akad egy-két csibész sztorink az akadémiáról és a Honvédról.
Említetted a legendákat, magadat hová tennéd a hierarchiában?
Legendának semmiképpen se tartom magam, ahhoz nem tettem le eleget az asztalra. Többszáz meccset játszottam, bajnoki címet nyertem, Honvéd-kötődésű játékos vagyok, meghatározó ember, de nem legenda. Talán majd, ha úgy hozza az élet, akkor remélem, jó emlékkel gondolnak rám a szurkolók, nekik kell eldönteniük, hogy milyen státuszt kaphatok.
Milyen érzések vannak benned az új aréna, illetve a Villarreal elleni avatómérkőzés kapcsán?
Nagyon hosszú idő telt el a Bozsik Stadiontól való búcsú és az avató között, örülök, hogy végre elkészült az otthonunk. Miután visszatértem Amerikából, többször is elgurultam errefelé, hogy lássam, érezzem, mi nő itt ki, és egyértelmű volt, hogy nagyon szép létesítmény épül. Egy olyan, amit mindenki magáénak érez majd, egy igazi közösségi tér, ahol lehet sétálni, kávézni, lehetőséget ad arra, hogy túlmutassanak a programok a meccseken, egésznapos elfoglaltságot biztosítva a szurkolóknak. Ha esetleg nem játszom, én is szívesen beülök majd egy kávéra, egy sörre a drukkerekkel, ahogy azt régen tették a legendáink. Összességében nagyon várom már, hogy bent legyünk a Bozsik Arénában.
És szombaton jöhet a nagy nap!
Bízom benne, hogy olyan lesz, mint Amerikában egy-egy bajnoki mérkőzés, ahol az emberek órákkal a kezdés előtt kint vannak már, jól érzik magukat, szól a zene, rohangálnak a gyerekek, vagy éppen az autók között fociznak, és mire elkezdődik maga a meccs, már mindenki emelkedett hangulatba kerül, mosolyogva, vidáman érkezik a lelátóra. És remélem, azt mondják majd, hogy jó belépni ebbe a szép stadionba, nekünk pedig az a dolgunk, hogy a játékunk is egy szinten legyen a stadionnal.
Mit üzensz a szurkolóknak az avató előtt?
Jöjjenek minél hamarabb és minél többen, töltsük meg a Bozsik Arénát, érezzék jól magukat, és keressék meg az új törzshelyüket, ahol éveket húznak majd le.
