Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tizenhat gólos rangadó

Tizenhat gólos rangadó

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Legendás meccsek – francia, olasz és hazai riválist vertek a kispestiek

A tavaszi járványhelyzetben a „futballéhség” enyhítésére indítottuk sorozatunkat, amelyben korábbi legendás mérkőzéseket elevenítettünk fel a klub történelméből. Bár a labda újra pattog, a sikerre való tekintettel továbbörökítjük rovatunkat, amelynek aktuális epizódjában a január 4–10. közti mérkőzésekről olvashattok.

Hatból hat

1932.01.06.: FC Bergamo (Atalanta)–Kispesti FC 1–3

1931. decemberében a Kispest hatmeccses túrára utazott. Franciaországban mind az öt ellenfelét (Cannes, Cannes válogatott, Lorient, Marseille, Rennes) legyőzte, a túra utolsó állomása Olaszország volt, ahol a másodosztály éllovasával az FC Bergamóval játszott. A Kispest a 15. percben Dormos révén szerzett vezetést. Szünet után eleinte mezőnyjáték folyt, majd a Kispest nagyobb sebességre kapcsolt és a 78. percben Serényi góljával már 2–0-ra vezettek a piros-feketék. Két perc múlva Barrisone szépített. A 85. percben Serényi állította be a végeredményt. A Kispest a hatodik túramérkőzését is megnyerte, a magyar csapatok közül a KFC volt az egyetlen, amely valamennyi meccsén diadalmaskodott. A hazatérő együttest ünnepélyesen fogadták, amelyen megjelent Dr. Molnár József, Kispest város polgármestere is.

KFC: Dénes – Rozgonyi, Hunyadi – Ráskai, Purczeld, Keresztes – Paczolay, Dormos, Kormos, Fürstner (Csendes 46.), Serényi


Franciák tizedelve

1933.01.07.: FC Nantes–Kispest FC 0–10

Egy évvel később szintén Franciaországban túrázott a Kispest. A piros-feketék hatodik meccsüket az FC Nantes ellen játszották. Borús időben, a nedves, csúszós pályán hamar kitűnt, hogy a piros-feketék technikásabbak, a franciák viszont energikus játékkal próbálták ellensúlyozza a kispestiek fölényét. Hullámzó játék után Szepes révén szerzett vezetést a Kispest. Ezután pedig csatáraink ontották a gólokat

Szepes még kétszer, Kis-Kalkusz háromszor, Kormos és Mikes kétszer vette be a franciák kapuját. A tizedik gól után a mieink visszavettek a tempóból, de arra vigyáztak, hogy Dobozy kapuja érintetlen maradjon

KFC: Dobozy – Szemere, Laky – Szabó, Purczeld, Keresztes – Mikes, Szepes, Kormos, Kis-Kalkusz, Serényi


Tizenhat gólos rangadó

1955.01.09.: Bp. Honvéd — Vörös Lobogó 9-7

1954-ben a Bp. Honvéd és az akkor Vörös Lobogó néven futó MTK rengeteg túrameccset játszott, ezért a bajnokság utolsó fordulója átnyúlt a következő évre. A bajnokság már eldőlt a kispestiek javára, a Honvéd 5 ponttal vezette a tabellát, a mérkőzés presztízse miatt azonban nagy létszámú, 25 ezer fős közönség látogatott ki az Üllői útra (a kispesti pályát akkoriban éppen átépítették). Az időjárás nem fogadta kegyeibe a csapatokat, borzalmas rossz talajú, hólétől sáros, mély pálya fogadta a játékosokat. A kispestiek kapuját Grosics és Faragó sérülése miatt a harmadik számú kapus Sántha József védte, akinek egyébként ez volt az egyetlen bajnoki meccse a Honvéd színeiben.

„Őrült” meccs volt, a tizenkilencedik percében 3–1-re a Vörös Lobogó, de a félidőben már 7–3-ra a Honvéd vezetett. Szünet után Puskás szerezte a nyolcadik, Kocsis a kilencedik gólt, ami egyben a bajnoki szezon századik kispesti gólja volt. 9–4 után a Honvéd behúzta a kéziféket, és a kék-fehérek három gólt szerezve szorosabba tették a meccset.


Az eredmény alakulása: Tichy 1–0, Hidegkuti 1–1, Sándor 1–2, Sándor 1–3, Kocsis 2–3, Kocsis 3–3, Puskás 4–3, Puskás 5–3, Puskás 6–3, Tichy 7–3, Puskás 8–3, Hidegkuti 8–4, Kocsis 9–4, Kárász 9–5, Hidegkuti 9–6, Hidegkuti 9–7

BHSE: Sántha – Rákóczi, Lóránt (Palicskó), Kovács J. – Bozsik, Bányai – Machos, Kocsis S., Tichy, Puskás, Babolcsay.

Edző: Kalmár Jenő

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub