Csapatunk a Vasas elleni bajnoki mérkőzését követően újabb derbit játszik, hiszen az OTP Bank Liga 27. fordulójában a Ferencváros otthonába látogatunk. Horvát szakvezetőnkkel, Dean Klafuriccsal beszélgettünk a mérkőzés apropóján.
Csütörtökön ellátogattak a Kispesti Futball Házba, milyen hatással lehet a csapatra ez a program?
Februárban, a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület díjátadója alkalmával már volt lehetőségem megcsodálni a Futball Házat és fontosnak tartottuk, hogy a játékosok is lássák, hogy milyen klubnál is játszhatnak. Hatalmas történelmi érték van a polcokon és a vitrinekben, a Honvéd-család öröksége áthatja az egész helyet. Belőlem óriási tiszteletet és büszkeséget váltott ki a látogatásunk, bízom benne, hogy a játékosokra is pozitív hatással lesz. Azért gondoltuk, hogy jót tehet a csapatnak egy program, mert szembesülhetnek vele, hogy egy nagy klub sem lehet mindig sikeres, viszont közösen kell kilábalni a nehéz helyzetekből, ahogyan erre láttunk is példákat a Honvéd múltjában.
A jelenre áttérve a Vasas elleni mérkőzésen újabb játékosunk debütálhatott az első osztályban, Eördögh Andrásnak adta meg a lehetőséget, de csereként Keresztes Noel is szóhoz jutott. Hogyan vélekedik a teljesítményükről?
Tudjuk a stábommal, hogy mekkora potenciál van a fiatalokban, a klub egyértelmű célja az is, hogy bátran nyúljunk az akadémistákhoz. Nem tettem volna be Eördöghöt a kezdőbe, ha nem tudtam volna, hogy ilyen éretten játszik és Keresztest sem dobtam volna be, ha bármilyen kétségem is lett volna vele kapcsolatban. Egyúttal szeretném kiemelni, hogy ez nem csak rájuk igaz, hiszen itt van Dúzs Gellért, Átrok Zalán, Benczenleitner Barna, Bocskay Bertalan, Krajcsovics Ábel, Kocsis Dominik és Gergely, Szabó Alex vagy a kooperációs megállapodással Siófokon is szereplő és ott kitűnő teljesítményt nyújtó Kerezsi Zalán, mindannyiukra mérhetetlenül büszkék vagyunk. Ők nem csak a jövőnk, hanem a jelenünk is, ezért is építünk rájuk.
Ha már az értékekről beszélgetünk, szeretném megkérdezni, hogy a pályán mi lehet a legnagyobb értéke a csapatnak. Ha csupán sziluetteket látnánk játszani, miképpen lehetne felismerni a Honvédot?
Talán ez ilyen módon nehezen felismerhető, de a megfelelő hozzáállás, az akarat, a végsőkig való küzdés szerves része a csapatom erényeinek. Ha konkrétan látható dolgot kellene mondanom, akkor az a támadófutballunk lenne, hiszen minden mérkőzést irányítani szeretnénk, nem akarjuk, hogy az ellenfelünk érvényesülni tudjon. Magas védelmi vonallal, erőteljes presszinggel megyünk neki minden találkozónak, de például a Zalaegerszeg ellen vissza tudtunk állni és őrizni tudtuk az eredményt, mert ott arra volt szükség. Megvan a karakterünk, de nem félünk rugalmasak lenni, ha alkalmazkodunk kell az ellenfélhez.
A Vasas ellen hazai pályát varázsolt a Kispest-tábor az Illovszky Rudolf Stadionba, viszont várhatóan a Groupama Arénában a házigazda hívei lesznek nagyobb létszámban.
A szurkolóinknak nem tudunk elég hálásak lenni, ezt próbálom minden héten kiemelni. Nem félek attól, hogy akár egy alkalommal is magunkra hagynának bennünket, a Fradi stadionjában is ott lesznek mögöttünk, biztos vagyok benne, hogy az elsőtől az utolsó pillanatig, maximális odaadással biztatnak minket. Nekünk is ki kell hoznunk magunkból a maximumot, hiszen ez egy rangadó –mondta az utolsó szót magyarul Dean Klafuric.
Nem először használ a nyilatkozataiban egy-egy magyar szót, kifejezést, a múlt héten például a mi nyelvünkön kívánt kellemes húsvéti ünnepeket. Hogy áll a magyar nyelvvel?
Nem sok időm van a rengeteg készülés és elemzés miatt a nyelvtanulásra, de próbálok minél többet magamba szívni. Alapvető szavakat tudok, bár azokba is néha belebotlik a nyelvem, nagyon nehéz a magyar, de ha hosszabb távon maradok a Honvédnál, akkor szeretnék megtanulni folyékonyan beszélni!





