Dörnyei Balázs vezetőedző így értékelte a szereplést: „Jó hangulatú, sportszerű mérkőzéseket játszottunk. Minden játékosunk ugyanannyi lehetőséget kapott. Sérülés nélkül zártuk a napot, így jó hangulatban fejeztük be az év végét, megalapozva a ma esti évzárónkat. Most kéthetes pihenő következik, ezt követően pedig jönnek az otthoni edzések. Messze nem a nulláról kezdjük majd a felkészülést január 5-én. Az eddigi évekhez képest korábban indul a tavaszi bajnokság, már február közepén, így hat hetünk lesz a felkészülésre.”
Csáki Eszter, csapatunk játékosa szerint kellően elfáradtak, és jó levezetés volt a torna a szezon végén. „Szerintem egy jó hangulatú teremtornán vettünk részt Martonvásáron. A célunk az volt, hogy minél jobb helyezést érjünk el, úgy, hogy mindenki épségben és egészségesen térjen haza a szünetre. Úgy érzem, mindenki megtett mindent, élveztük a játékot, rúgtunk gólokat, és jó megoldásokat is láttunk. Minden csapat komoly játékerőt képviselt, küzdelmes meccseket játszottunk. Kellően elfáradtunk, jó levezetés volt a csapatnak. Most jöhet a megérdemelt pihenés, januártól pedig újra kezdődhet a munka.”
A torna eredményei:
1. nap – csoportmérkőzések
- Győr – Honvéd 4–0
- FTC – Honvéd 6–4
Gólszerzőink: Simon, Nádudvari, Nagy, Gabona - Honvéd – Szeged 1–0
Gól: Csáki
2. nap – csoportmérkőzések, helyosztók
- Honvéd – Szekszárd 1–2
Gól: Csáki - DVTK – Honvéd 2–2
Gólok: Szalay, Feil - A 9. helyért: Honvéd – Újpest 2–3
Gólok: Nádudvari, Nagy
Együttesünk január 5-én kezdi a tavaszi szezonra való felkészülést.




.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)