Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Temesvári Attila távozik

Temesvári Attila távozik

Klub

Megjelenés: 2021. 07. 05. 19:00Olvasási idő: 1 perc

Klubunk értékesítette a védő játékjogát

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesében folytatja pályafutását Temesvári Attila, akit az NB II-es együttes kivásárolt a kispesti szerződéséből.

A 21 esztendős belső védő 2014 telén érkezett a Magyar Futball Akadémiára, az akadémista évek során szerepelt az ifjúsági Bajnokok Ligájában is , illetve 35 NB III-as találkozón lépett pályára, míg az első csapatban két Magyar Kupa-mérkőzésén játszott. 2020 tavaszán a Tiszakécske, míg az előző szezonban a Győr kölcsönjátékosa volt, 40 NB II-es meccs szerepel a neve mellett.

Temesvári Attilának köszönjük, amit a Honvédért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

2021. 07. 05. 19:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub