Együttesünk a 7. helyen zárta az őszi szezont és a három hónapos szünet után a kiesés ellen menekülő Pénzügyőrrel találkozunk bajnoki mérkőzésen. A felkészülés során az első három mérkőzésünket egyaránt megnyertük, előbb a Slovan U19, majd a SZAC csapata ellen és a DVTK II. otthonában is győzni tudtunk. Ezt követően három felsőházi csapattal találkoztunk az NB III. Észak-Nyugati csoportjában szereplő gárdák közül, a bajnokesélyes Bicske ellen szoros meccsen maradtunk alul, majd a Budaörstől elszenvedett vereség után az Érd elleni döntetlennel hangoltunk a bajnokság folytatására.
A hat mérkőzésen összesen 12 gólt szereztünk, ebből Kenéz Kristóf 3, Hancz Dominik és Menyhárt Barnabás 2, míg László Máté, Hetyei Szilveszter, Gincsai Zoltán, Pintér Máté és Gáspár Dávid 1-1 gólt szerzett.
Amit a Pénzügyőr csapatáról tudni érdemes:
- Alapítva: 1950
- Klubszínek: zöld-fehér
- Sikerek: Kétszeres NB III-as bajnok
- Jelenlegi bajnoki helyezés: 15.
- Bajnoki mérleg: 3 győzelem, 3 döntetlen, 11 vereség
- Szakmai igazgató: Mátyus János
- Legeredményesebb játékos: Földi Dániel (5 gól)
Ellenfelünk egy negatív szériával zárta az őszt, hiszen a legutóbbi 11 bajnokiján nem tudott nyerni és az utolsó négy meccsét elvesztítette. A télen hat játékos érkezett (köztük az NB I-es múlttal rendelkező Remili Mohamed) és ugyanennyi távozott a csapattól. Szakmai igazgatóként egykori játékosunk, Mátyus János is a Pénzügyőrhöz szerződött.
A Pénzügyőr keretéből Balázs Bálint, Megyeri Márk, Kövér Balázs, Stoiacovici Dávid és Soós Dávid Attila is megfordult korábban Kispesten.
Egymás elleni mérkőzések:
A közelmúltban háromszor találkoztunk a második kerületi csapattal. 2023 őszén gólgazdag mérkőzésen 3-3-as döntetlent játszott a két együttes, a visszavágó pedig ismét pontosztozkodással zárult. Az augusztusi mérkőzésen egy góllal a Pénzügyőr nyert.
2024/25: Honvéd–Pénzügyőr 1–2 (Gólszerzőnk: Hancz)
2023/24: Pénzügyőr–Honvéd 1–1 (Gólszerzőnk: Gincsai)
2023/24: Honvéd–Pénzügyőr 3–3 (Gólszerzőink: Balogh Zs., Haragos, Hancz)
A mérkőzés vasárnap 14 órakor kezdődik a Pasaréti úti Sporttelepen, a találkozót YouTube-csatornánkon is élőben követhetitek.
2025. 03. 02. (vasárnap) 14:00
NB III. DÉL-KELETI CSOPORT, 2024/25, 18. FORDULÓ
PÉNZÜGYŐR–BUDAPEST HONVÉD FC II.
NAV Pasaréti úti Sporttelep





