A szlovák Spartak Trnava ellen játszotta az első nyári felkészülési mérkőzését az NB I-be feljutó női csapatunk, s amíg télen még 3–1-re kikaptunk a nagyszombati együttestől, addig most 7–0-s győzelmet arattunk a 4x30 perces találkozón.
„Elégedett voltam azzal, amit a lányoktól láttunk a meccsen és tegyük hozzá, hogy egy kemény hét végén, fáradtan léptünk pályára. A legfontosabb, hogy a játékosok megértsék, hogy mit várunk el tőlük, ezért is örülök, hogy pozitív volt a meccs képe. Természetesen sokat kell dolgoznunk a felkészülés során, hiszen messze vagyunk még az ideális állapottól – mondta Martin Masaryk vezetőedző, aki a felkészülés első szakaszára is kitért. – A csapat és az edzői stáb is erősödött, tartalmas, magas színvonalú munkát tudunk végezni az edzéseken. A szezonnyitó tesztek azt mutatták, hogy a lányok szorgalmasan elvégezték az egyéni munkát, jó állapotban tértek vissza a rajtra. Folyamatosan fejlődnünk kell, fontos, hogy nagyok legyenek az elvárásaink magunkkal szemben, csak így tudunk előbbre lépni, ha megelégedünk a pillanatnyi helyzettel, nem fogunk haladni.“
A szombati találkozó után vasárnapra pihenőt kaptak a lányok, hétfőn pedig Lipótra utazott a társaság, ahol egy héten keresztül edzőtáborozik csapatunk. Martin Masaryk kiemelte, taktikailag és erőnlétileg is sok feladat vár az együttesre és persze a közösség építése, az csapategység erősítése is fontos része lesz a hétnek.
„Nagyon fontos, hogy a csapat gerince együtt maradt, így az előző szezon értékeire tudunk építeni – folytatta vezetőedzőnk. – Az előző idényben sikeres együttes tagjai mellé természetesen szükség van új igazolásokra, hogy bővüljön és erősödjön a keret, ennek érdekében pedig rendkívül alapos kiválasztás után kerülnek hozzánk az érkező futballisták, szerények és szorgalmasak, a személyiségükkel is jól illeszkednek a csapatba. Mindenki, a régiek és az újak is nagy odaadással dolgoznak, nem aggódom emiatt, az a fontos, hogy az érkezők minél hamarabb hozzászokjanak ahhoz a stílushoz és intenzitáshoz, amit játszani szeretnénk.“
NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD FC–SPARTAK TRNAVA (szlovák) 7–0
G: Hajpál 2, Kós, Silva, Sipőcz, Kurkotovic, Josy



.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)
.jpg)