Rutinos játékossal erősödik csapatunk, miután klubunk megegyezett Branko Pauljeviccsel, így a szerb-magyar labdarúgó a jövőben a Budapest Honvéd játékosa lesz.
„Branko Pauljevic személyében egy olyan játékos érkezik hozzánk, aki az elmúlt években az NB I-ben futballozott, ismeri a magyar mezőnyt, ráadásul csapataiban rendszeres játéklehetőséget harcolt ki magának. Gyors, agilis futballista, a tapasztalata mellett mindenképpen kiemelném a küzdeni tudását, a szellemiségét, hiszem, hogy ezt nálunk is megmutatja majd és olyan akarattal játszik, amit elvárhatnak tőle a szurkolók. Emellett szeretnénk ha ezt az akaratot, ezt a küzdőszellemet a társainak is átadná, ezzel is segítve a csapatot“ – mondta Kun Gergely, klubunk ügyvezetője.
Branko Pauljevic a vajdasági Fehértemplomban (Bela Crkva) született, fiatalon a Big Bull Radnicki, majd a Hajduk Kula futballistája volt, játszott a Partizan Beogradban is, amellyel kétszeres szerb bajnoknak mondhatja magát, 2015 óta pedig Magyarországon futballozik. A Pécs, a PAFC, a Mezőkövesd játékosa volt, míg 2017-től az elmúlt szezon végéig Újpesten szerepelt, a lila-fehérekkel kétszeres Magyar Kupa-győztes.
A rendkívül tapasztalt jobb oldali védő 270 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 13 gólt szerzett és 21 gólpasszt adott, s minden magyarországi szezonjában stabil tagja volt az aktuális csapatának, pályára lépve a bajnoki találkozók jelentős részén.
„Boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a Honvédhoz, köszönöm mindenkinek, aki segített abban, hogy ide igazolhatok – kezdte Branko Pauljevic. – Bevallom, nehéz magamról nyilatkozni, sokkal jobban szeretném azt, ha a játékom beszélne majd helyettem. Közel tíz éve Magyarországon futballozok, tisztában vagyok azzal, hogy a Honvéd komoly tradíciókkal bír, ezért is vagyok hálás azért, hogy itt folytathatom a pályafutásom. Nem játszottam még az NB II-ben, de több meccsét is láttam a Honvédnak, illetve a Magyar Kupában és felkészülési mérkőzéseken találkoztunk másodosztályú riválisokkal. Más típusú bajnokság, mint az NB I, több a küzdelem, amire azonban készen állok, úgy érzem, hogy ez illik a játékstílusomhoz, a személyiségemhez. Minden meccsre úgy tekintek, hogy meg akarom mutatni magamat, hogy az elsőtől az utolsó percig küzdeni akarok a csapatért. Ami a fiatalokat illeti, emlékszem, anno volt mellettem két-három rutinos játékos, akik segítettek abban, hogy a jó úton menjek végig, tanácsokat adtak. Figyeltem rájuk, meghallgattam őket, most pedig én is szeretnék segíteni az ifjú tehetségeknek.“
Branko Pauljevicet szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!
Branko PAULJEVIC
Született: 1989. június 12.
Poszt: jobb oldali védő
Mezszám: 49
Magasság/súly: 178 cm/89 kg
Korábbi klubjai: Big Bull Radnicki, Hajduk Kula, Radnicki Nis, Partizan Beograd, Pécsi MFC, PAFC, Mezőkövesd, Újpest
Kiemelkedő sikerei: 2x szerb bajnok, 2x Magyar Kupa-győztes
NB I-es mérkőzések: 270/13




