Tovább erősödik az első osztályú szereplésre készülő női csapatunk kerete, amelyhez Váradi Ráhel is csatlakozott. A 24 esztendős játékos Soroksárról érkezik a Honvédhoz, ahol négy szezont töltött el. A középső védő Nagykovácsiban kezdett el futballozni, öt éven keresztül volt az MTK játékosa, majd a már említett Soroksár következett, a 34 NB I-es találkozója közül 32 mérkőzésen ott lépett pályára.
Korozmán Krisztián, szakágvezető: „Ráhel az előző szezonban kevesebb lehetőséghez jutott, de bízunk benne, hogy a környezetváltozás segíthet neki és ki tudja hozni magából azt, ami benne van, ebben az esetben pedig nagy segítségére lehet a csapatnak.“
Váradi Ráhel: „Gyerekként nagyon sok sportot kipróbáltam, de aztán a focit választottam. Nyolc-kilenc éves lehettem, apukámmal a hollandok egyik mérkőzését néztük, ami nagy hatással volt rám, majd 12 évesen, Nagykovácsiban kezdtem el csapatban játszani, akkor még fiúk között. Az MTK-nál három korosztályos bajnoki címet szereztem, szerepeltem, az U17-es és az U19-es válogatottban, a Soroksárral pedig játszottam az NB I-ben, miközben kétszer feljutottunk az NB II-ből az első osztályba. Azért választottam a Honvédot, mert úgy éreztem, új impulzusokra van szükségem, olyan célokkal találkoztam, amelyeket a magaménak tudok érezni. A cél, hogy minél jobban szerepeljünk a csapattal és szeretnék meghatározó játékossá válni. Nagyon tetszenek a körülmények, nagy dolognak tartom, hogy minden edzésünk füvön van, jól érzem magam, izgatottam várom a folytatást.“
Martin Masaryk, vezetőedző: „Már az első edzéseken is látszott, hogy Ráhelben nagy potenciál van, tehetséges, ügyes játékosról beszélünk. Azért esett rá a választásunk, mert hiszünk abban, hogy tapasztalatával, tudásával és a hozzáállásával előbbre viszi a csapatunkat. Még egy kis időre van szüksége, hogy jó formába és jó erőbe kerüljön, de amint ez megtörténik, fontos tagja lesz a Honvédnak.“





