A Bozsik Aréna adott otthont első csapatunk második nyári mérkőzésének, ahol ráadásul nézők előtt szokhatta stadionunk atmoszféráját a megújult együttesünk, amely a múlt héten 3–0-ra nyert az Ajkával szemben a 2023/204-es idény első edzőmeccsén.
Pinezits Máté gárdája az Ajkával vívott találkozóhoz hasonlóan a Soroksár ellen is jó iramban, több helyzetet kidolgozva kezdte az összecsapást, Keresztes Noel és Eördögh András kísérleténél is nagyot védett Holczer Ádám, aki a későbbiek is jól olvasta a játékot, a félidő derekán például Kovács Nikolasz mélyen belőtt labdájára mozdult ki jó ütemben és mentett Kocsis Dominik elől.
Tegyük hozzá, nemcsak a vendégek kapuja előtt adódtak lehetőségek, Keresztes lövése után például máris ellentámadásba lendült a Soroksár, majd Dúzsnak kellett ziccerben hárítania. A héten szerződést hosszabbító kapusunk aztán a 40. perchez közeledve rászolgált a „Dúzs, Dúzs, Dúzs“ rigmusra, hiszen a 37., a 38. és a 40. percben is bemutatott egy-egy védést.
Hátravolt még ekkor húsz perc az egyórásra tervezett első félidőből, a 47. percben nagy helyzetben mentettek a védők Kocsis Dominik beadása után Németh Barna elől, míg egy perccel később támadónk fejelt fölé egy beadást, ami mutatta, hogy a helyzetek kialakítása rendben megy, viszont ahogy vezetőedzőnk kiemelte, ezek értékesítésében pontosabbnak kell majd lenni.
A szünetben ezúttal is sort cserélt Pinezits Máté, picit csökkent is az iram és ebben az időszakban inkább a küzdelem dominált, ami nem gond, hiszen ezt az oldalát is szokni kell az NB II-es futballnak. A 75. percben érkezett Gyetván Márk, fiatal kapusunk pedig három nagy védést is bemutatott a hajrában, miközben nálunk egy Haragos, Átrok, Tarcson akció végén utóbbi fejese vágódott szögletre egy védőről, aztán egy kiugratásra jó ütemben érkező Bocskay cselezett befelé és lőtt kevéssel fölé. A 94. percben megszületett a találkozó egyetlen gólja, amelyet Varga István szerzett, így 1–0-ra nyert a Soroksár.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD FC–SOROKSÁR SC 0–1 (0–0)
Bozsik Aréna, 500 néző
V: Berényi Tamás (Kovács G., Sinkovicz D.)
G: Varga I. (94.)
Honvéd. 1. félidő: Dúzs (Tujvel, 46.) – Kovács N., Szabó A., Kocsis G., Benczenleitner – Adorján (Bocskay, 46.), Eördögh, Keresztes – Kocsis D., Németh B., Kerezsi. 2. félidő: Tujvel (Gyetván, 75.) – Nagy Z., Nyitrai, Lovric, Pintér M. (Kulbachuk, 99.) – Bartha (Polák, 99.), Bocskay, Haragos – Tarcson, Átrok, Pukhtieiev
Vezetőedző: Pinetizs Máté
Soroksár. 1. félidő: Holczer – Katona M., Kékesi, Valencsik, Pintér D., Vass Á., Németh E., Hajdú, Vogyicska, Szabó V., Lovrencsis B. 2. félidő: Holczer – Kaján, Króner, Vince, Gálfi, Sipos Z., Dragóner F., Varga I., Ikonomou
Vezetőedző: Lipcsei Péter





