Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Támadni és türelmesnek maradni

Támadni és türelmesnek maradni

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 10. 28. 20:18Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Szervezett, kemény ellenfél érkezik hozzánk vasárnap

Három veretlen hazai meccsel a hátunk mögött fogadjuk vasárnap a Bozsik Arénában a Kazincbarcika együttesét, míg legutóbb a Pécs otthonában ikszeltünk, amely találkozón az eredménnyel és a mutatott játékkal sem lehettünk elégedettek.

„Abban a felfogásban kell futballoznunk, mint azt tettük például Soroksár, a Budafok, a Győr vagy a Dorog elleni mérkőzések nagy részében, Pécsen ugyanis a meccs nagy részében rosszul futballoztunk, kár lenne ezt szépíteni – kezdte Pinezits Máté vezetőedző. – Viszont az előző mérkőzésen is látszott, hogy amikor abban a felfogásban, azon elvek mellett játszottunk, amelyekben hiszünk, akkor helyzeteink is adódtak. Ilyen volt Kerezsi Zalán fejese vagy Kovács Nikolasz két lövése az első félidőben, míg a másodikban védekezésből tudtunk kontrázni és lehetőségeket kialakítani.“

Szakvezetőnk kiemelte, a heti munka során is fontos szerepet kapott, hogy javítsunk a Pécsen mutatott játékon, hiszen ennél többre van szükség, ez is nem is kérdés. Játékminőségben és pontszámban egyaránt.

„Amikor az egy pont értékéről beszéltünk, akkor egy pillanatra sem gondoltuk azt, se a játékosok, se a stáb, hogy elég lenne a döntetlen – hangsúlyozta vezetőedzőnk. – Aminek valamelyest örülhettünk, hogy amikor a Kozármisleny, a Siófok vagy éppen a Haladás ellen döntetlennél mentünk előre, hátul fellazultunk és vesztettünk, most azonban ebben a szegmensben változtatni tudtunk, és bár nem nyertünk, nem csúszott ki a kezünkből az egy pont.“

Az pedig az előttünk álló találkozó kapcsán is igaz, hogy csak a győzelemmel lehetnénk elégedettek, még akkor is, ha kemény ellenfél érkezik hozzánk, a helyezéstől függetlenül. Az eddigi 12 bajnokin a Kazincbarcika mindössze két vereséget szenvedett, öt találkozón pedig gólt sem kapott a kék-sárga együttes.

„A legutóbbi három hazai meccsen hét pontot szereztünk, ami persze kilenc is lehetne, viszont három mérkőzés óta veretlenek vagyunk itthon, míg korábban nyertünk a Tiszakécske és a Győr ellen is, összességében pozitív, hogy gyűjtöttünk értékes pontokat, ezt kell folytatnunk – tette hozzá Pinezits Máté. – Szervezett, tapasztalt játékosokat felvonultató ellenfél érkezik hozzánk, muszáj lesz őket feltörni, amihez kombinatív játék kell, miközben nem mehetünk fejjel a falnak. Biztos, hogy sokkal folyamatosabb futballra lesz szükségünk a Pécsen és az is biztos, hogy ellenfelünk ezt nem akarja majd nekünk engedni. Innentől kezdve az a kérdés, hogy melyik csapat tudja jobban ráerőltetni a felfogását az ellenfélre és melyik képes türelmesen kitartani emellett. Nekünk változtatni kell a pécsi meccshez képest, abban a felfogásban kell futballozni, ami a korábbi meccseken sikerre vezetett, ez lesz a kulcsa a mérkőzésnek.“

2023. 10. 28. 20:18Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat