Miközben a felnőttválogatott csoportdöntőt vív Olaszország ellen a Nemzetek Ligájában, az U21-es gárda sem tétlenkedik, s ha nem is ekkora a tét, két fontos megméretés között tart éppen Gera Zoltán együttese.
A korosztályos nemzeti tizenegy pénteken a kispesti Kocsis Dominik remek góljával Szombathelyen 1–0-ra nyert Bulgária ellen, kedden pedig Litvániát látja vendégül – a Bozsik Arénában!
A találkozóra ITT kaphatók a belépők, számunkra ráadásul azért is különleges a mérkőzés, mert a Magyar Futball Akadémia tehetségeinek (is) szurkolhatunk stadionunkban. A keretben a már említett Kocsis Dominik mellett helyet kapott Bocskay Bertalan és Szabó Alex, további a Győrben kölcsönben futballozó Benczenleitner Barna, valamint a korábbi honvédos, Németh Dániel.
„Nagyon örülök, hogy otthon játszhatunk, várom, de a többiek nevében is mondhatom, hogy várjuk a mérkőzést, remélem, minél több Kispest-drukker lesz, aki buzdít minket a Bozsik Arénában, szeretnénk őket győzelemmel megörvendeztetni“ – mondta Bocskay Bertalan.





