Két felkészülési mérkőzést játszott Szombathelyen az U18-as válogatott, ellenfelünk mindkétszer Ausztria korosztályos együttese volt.
Az első találkozón – mely 1–1-es döntetlent hozott – a kapuban végig Gyetván Márk védhetett, Kocsis Gergely és Sebe Botond is végigjátszotta a találkozót, utóbbi még gólpasszt is jegyzet, hiszen a találkozó egyetlen magyar gólját szerző Klausz Milánnak tette oda a labdát, aki a kapu előteréből nem is hibázott.
A második összecsapáson is egy döntetlent (0–0) hoztak össze Badó Levente tanítványai, Kocsis és Sebe ismét az első perctől a pályán voltak. Az előző mérkőzésen asszisztot jegyző Sebe ezúttal 54 percet játszott, míg Fábiánkovics István a második játékrészben kapott lehetőséget.






