A hárommeccses idegenbeli túrákat (Békéscsaba, Karcag, Tiszakécske) követően április 11-én, szombaton 19.00-tól ismét hazai környezetben lépünk pályára a Kozármisleny ellen, majd a Mezőkövesd elleni idegenbeli bajnoki után a Magyar Kupa elődöntőjében, április 21-én 20.00-tól a ZTE FC látogat a Bozsik Arénába.
A találkozókra megnyílt az online vásárlási felület, itt tudtok jegyet vásárolni, míg személyesen csütörtökön a Kispesti Futball Házban, kedden, szerdán és pénteken pedig a Honvéd Shopban tudjátok megvásárolni a belépőiteket.
A MLSZ korábbi szankcionálása értelmében a soron következő, Kozármisleny elleni hazai bajnoki mérkőzésünkön a Bozsik Aréna B-szektorai zárva lesznek. A B-szektorok bérletesei a D1 és D2 szektorokban kapnak helyet, itt több, mint 100 további jegy elérhető jelenleg. A korábbi meccsekkel ellentétben a D-szektorokba szóló jegyek tulajdonosai kizárólag a D-kapucsoportnál tudnak bejönni.
Értesüléseink szerint a C10, C9, C8 szektorokban szintén a hazai tábor szurkolói foglalnak majd helyet.
Mérkőzésnapokon a Honvéd Shop 3,5 órával a mérkőzés előtt nyit, jegyértékesítés azonban csak a Bozsik Aréna jegypénztáraiban lesz. Jegypénztáraink 3 órával a mérkőzés kezdete előtt nyitnak.
Töltsük meg együtt a lelátót, szurkoljunk együtt csapatainknak!
Budapest Honvéd FC–HR-Rent Kozármisleny
Merkantil Bank Liga, 25. forduló
2026. április 11., szombat, 19:00
Bozsik Aréna
Budapest Honvéd FC–ZTE FC
Magyar Kupa, elődöntő
2026. április 21., kedd, 20:00
Bozsik Aréna
Kispesti Futball Ház, nyitvatartás
Csütörtök: 16.00-20.00
Honvéd Shop, nyitvatartás:
kedd: 14.00–19.00
szerda: 14.00–19.00
csütörtök: ZÁRVA
péntek: 14.00–19.00
szombat: MÉRKŐZÉSNAP




