Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szombaton évnyitó – a Soroksárt fogadjuk 2026 első mérkőzésén

Szombaton évnyitó – a Soroksárt fogadjuk 2026 első mérkőzésén

Klub

Megjelenés: 2026. 01. 07. 17:00Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A találkozót nézők előtt rendezzük akadémiánkon és élőben közvetítjük a Youtube-csatornánkon.

A héten megkezdte csapatunk a felkészülést a Merkantil Bank Liga tavaszi szezonjára, szombaton pedig a törökországi edzőtábor előtt hazai környezetben játszik felkészülési mérkőzést a másodosztály 14. helyén telelő Soroksár ellen.

Ellenfelünknél edzőváltás történt a téli szünetben, Lipcsei Péter nyolc és fél év után távozott a kispadról, helyét Korolovszky Gábor vette át. A fővárosiak nem állnak jól a bajnokságban, mindössze több győzelemmel előzik meg a már kieső helyen álló Szentlőrincet, 15 bajnokijukból pedig csak háromszor tudtak nyerni. Csapatukban két egykori Honvéd-játékos futballozik, Csemer Gyula U19-es és második csapatunkban is játszott pályafutása elején, 2013-ban pedig a Szigetszentmiklós ellen mutatkozhatott be az első csapatban, míg Kundrák Norbert 2023-2024-ig 21 NB II-es bajnokin jutott szóhoz. Keretünkből Rácz Gergő és Csontos Dominik erősítették korábban a Soroksárt.

Drámai győzelmek a közelmúltban: 

A két együttes legutóbbi mérkőzései rendre hoztak emlékezetes pillanatokat: márciusban Kántor Kevin ollózása döntött a három pont sorsáról, november elején pedig a 90+3. percben lőtt kapásból győztes gólt Csontos Dominik Soroksáron, mellyel mind a három pontot elhoztuk a sárga-feketék otthonából.

Budapest Honvéd FC–Soroksár SC 3–2 (1–0), Merkantil Bank Liga, 20. forduló - összefoglaló

Soroksár SC–Budapest Honvéd FC 0–1 (0–0), Merkantil Bank Liga, 12. forduló - összefoglaló

Felkészülési mérkőzésen utoljára 2023 nyarán játszottunk a Soroksárral, akkor 2x60 perces találkozón 1-0-ra nyertek a vendégek a Bozsik Arénában, előtte kilenc évvel pedig 2–1-es kispesti győzelem született.

A mérkőzést január 10-én, szombaton rendezik 10:30-kor a Honvéd Akadémián, melyre várjuk szurkolóinkat. Aki nem tud jelen lenni, YouTube-csatornánkon élőben követheti az összecsapást.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 2025/26

Január 10. (szombat) 10:30

BUDAPEST HONVÉD FC–SOROKSÁR SC

Budapest, Honvéd Akadémia

2026. 01. 07. 17:00Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub