„Dominik, kérhetek egy közös fotót?“ – érkezett mosolyogva egy kisfiú válogatott szélsőnkhöz, Nagy Dominikhoz, aki több kiváló sportoló társaságában volt az őszi Nagy Sportágválasztó egyik vendége a pénteken és szombaton zajló esemény ünnepélyes megnyitóján.
A színpadon aztán Schmidt Gábor helyettes államtitkár beszéde nyitotta meg a Nagy Sportágválasztót, ahol a gyerekek több mint 100 különböző sportággal (és egyébként 20 hangszerrel) ismerkedhettek meg, előtte pedig korábbi és jelenlegi klasszis sportolókat figyelhettek a megnyitón, közük a BHSE kiválóságát, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Milán Kristófot, vagy éppen az egyaránt háromszoros ötkarikás győztes Szabó Gabriellát, Kiss Gergőt, illetve Storcz Botondot.
Ebben az illusztris társaságban kapott helyet a Budapest Honvéd válogatott szélsője Nagy Dominik, aki az olimpikonok után kapta meg a mikrofont, s köszöntőjében fontos útravalót fogalmazott meg a fiatalok számára.
„Az előttem szólók már nagyon sok mindenről beszéltek, így én csak annyit mondanék nektek, hogy bármelyik sportot is választjátok, az a legfontosabb, hogy szeressétek, amit csináltok“ – mondta Nagy Dominik, akire aztán újabb fotók vártak, miközben rengeteg aláírást is kiosztottak a kiváló sportolók, mi pedig bízunk benne, hogy a jövő bajnoki is ott voltak közöttük, és ami még ennél is fontosabb, hogy minél több gyerek kapjon kedvet a rendszeres sportoláshoz.





